A ködtől szürke napsütésben ballagtam fel a lépcsőházba. Alig múlt 2 óra hajnalban. Liftezni nem akartam, valahogy nem volt kedvem hozzá, inkább felsétáltam 6 emeletet. Jobb helyeken ez már nem divat, még a fittség legújabb trendje ellenére sem. Nem tudom miért, valami oknál fogva, az öt és feledik emeletnél a zsebemből elővettem a telefonomat, két mozdulattal kioldottam a képernyőzárat és beléptem az egyik népszerű közösségi portálra.

• Kurvajó…. - dörmögtem magam elé. Mutatós ruhád varázsától megbódulva kerestem a zárat az ajtón, másodpercek teltek el mire észbe kaptam, hogy mágneskártyás, chipes a beléptetőrendszer. Másodperceken keresztül tartottam magam előtt a képedet 4.5”-es megszemélyesítésben.
• Kurvajó…. - dörmögtem megint magam elé, a paradicsomok és uborkák alá nyúlva a hűtőből kivettem egy régi skótot, gyorsan nyakát szegtem. Glugy. Glugy. Lenézek a telefonra. Glugy, glugy, miközben bal kézzel lezárom a készüléket. Kurvajó - dörmögöm továbbra is magam elé. A félre eső hálószoba előtt elhaladva méterekről bedobom a készüléket a szobába, landol ahol landol alapon. Zajos pattanással tudatja, hogy a padlón fogott talajt mielőtt az ágyba feküdt volna. Felcsapom a fürdőszobában a lámpát, gyorsan kezet mosok mielőtt a skótok lázadást keltenének az alacsonyabb szférákban, letekerem a lencsetartó 2 fedelét, gyors, gyakorlott mozdulatokkal kirakom a lencsémet. Szemüveget sem teszek, hajtogatva ledobom a ruháimat és a bőr ágyba süllyedek. Kurva jó…. - hajtogatom továbbra is, idegességemtől vezérelve elindítom a zenegépemet, egy hordozható lejátszót, dokkolóba ágyazva. Váltogatok az előadók és stílusok között. Jazz ,klasszikus, rock, rap, r’n’b, hírállomás. Kikapcs. Bekapcs. Hang emel, hang levesz, forgolódok, felkelek, kibámulok az ablakon, elterül alattam a csendes Genf, ledobom a pólóm és nekiállok húzódszkodni. Hat. Nyolc. Tíz. Tízenkettő. Sziszeg. Tizennégy. Liheg és piheg, tizenhat, fogat szorítva akarom a többleten, tizenhét - hagyom, hogy a gravitáció vágjon a parkettáhhoz. Jobb láb, bal térd, jobb kéz, bal kéz és liheg. Szürke nadrágom elkopott zsebeibe csúsztatom két kezem és sétálok a saját lakásomban. A sorban álló szenzorok és érzékelők hada hidegen hagy, nem akarok és nem is tudok velük foglalkozni. Szinte órák telnek el és csak sétálok a lakásban. Sétálok, rúdhoz megyek. Felhúzom magam, leengedem. Írok, lehúzom, lefirkálom, írok, lefirkálom.  Felhúzom magam, diktafonba mondok, letörlöm. Az esthajnal csillag egyhelyben állva várja a hajnal ostromát, vértől könnyezve ébredezik a pirkadat. Lüktető nedútől izzadva pumpál a belsőm. Rég láttalak, pedig alig pár napja, hogy találkoztunk - és elváltunk. Felnyitom a szürke, könnyed gépemet és átutalok némi pénzt pár jótékonysági alapítvány számlájára - idegességemben. Véig fut az emélkeimen mosolyod kanyarulata, arcod illata, hajad esése lényed lágysága. Feltámad a pokol tüze bennem, méregtől eltelve lecsapom a gépet és sírásig küzdök a függő rúdon. Ő statikus áll, évek óta, biztosan, ugyan ott. Elbír engem és Nálam sokkal többet. Sírva, lihegve, kifulladva hullok alá, engedelmeskedve az izom fáradtságának és a gravtiáció törvényeinek. Már nem számolom, hogy hányszor, hogy és miért érintette az állam a rudat, nem érdekel a szívverésem percenként mértéke - majd leolvasom a szenzorokról egy tisztább pillanatban. Csendben sírok a sikoltó napfelkelte ölelésében. 6:00 - az ébresztőóra rendszertől vezérelve megszólal, még az első pittyenése előtt lenyomom. Csecsemőként pityeregve a rúd alatt kuporodom össze. Zokogva felszívom magam és kipréselek még 14 ismétlést. Sírva ölelem ököllel az ajtófélfát, árnyékra vetődve, hiányodon vergödve. Kétszer találkoztunk, kétszer láttalak - és ennyi elég volt. Elvitted a hitem és reményem, azóta sem tudom, hogy merre jársz. A világ kicsit hidegebb lett, kicsit borúsabb, miözben a kötelességek nem változtak.6:32, belépek a zuhany alá, könycseppekkel dúsított zuhany alatt megtisztítom magam és nyugtázom: az új holnap már elkezdődött. Nincs mit tennem. Kilépek, hagyom a vizet, hogy patakokban follyon rólam amerre viszi a törvények törvénye. Még néhányszor megrázkódom mint rabok a dróthálós ég alatt, eltörlöm orrom szorítva hiányod könycsepptől higított mását, sírásom törölközőbe temetem. Monton módon, megszokásoktól vezérelve benyúlok a szekrénybe, elkezdem a reggeli, monoton, megszokott dolgaim sorát. Csettintésre indul a robotpilóta. Izzadásgátló, melegvízzel arcot mosni, borotva hab, fehérnemű felvesz, törölköző száradni kirak, zokni, nadrág. Borotválkozás. Szigorú mozdulatokkal, csak és kizárólag fentről lefelé, vállból mozgatva szelem az arcbőrömet. Leöblít, szárazra töröl, második réteg borotvahabot felviszem, hagyom, hogy beszívja magát, hogy meglággyítsa az arcszőröm maradékát. Ez idő alatt kiveszek egy fehér inget, mellényt és fekete alapon fehér, apró mintás nyakkendőt a szekrényből. Könnyező mozdulatokkal, szigorúan, balról jobbra lehúzom az ellenáló szőrszálakat. Megmosom az arcom jeges vízzel, megtörlöm törölközővel. Friss, rideg alkohollal gyorsan végig kenem - évek után is felszisszenek ahogy a bőröm összeugrik. Nem vérzek, elkerültek az apró vágások, nyugtával dícsérem az éjszakát. Felöltöm a fehér inget, parfüm a mellkasra, has aljára, csuklóra, majd onnan a nyakon széthúz. Meglóbálom a kezeim, fújom, had száradjon. Fél perccel később már gombol az inget, rutinnal kötöm a Windsor csomót, felöltöm a mellényt, zakót. 6:48. A reggeli sugarak tükörben felcsillanó fénye mellett nyugtázom: ma is kurva jól nézek ki. Kivülről. Sírással teli, koboldokkal töltött mellkasommal robotikusan veszem magamhoz a dolgaimat. Iratok, táska, papírok ellenőrzése, táskáa első zsebébe bedob, három mozdulattal gyorsan megtisztítom az amúgy is ragyogó cipőmet. Sebtiben belelépek, másodpercekkel késpbb a lift ajtaja zárodik mögöttem, a tükörben síró belsővel nyugtázom tökéletes külsö megjelenésem. Leérek a garázsba, egyedül vagyok, fuldokló benzingőztől mentesen. Már távolról felnyitom az 1992-es Porsche-t. Mély kék karosszéria alól szinte világít a kávébarna belső. Még 7:00 sincs mire beérek, a titkárnő asztalára dobok egy cetlit: elkéstél, aláírom egy kézjeggyel - és bele vetem magam a napi, heti teendőkbe. Próbálom elterelni a gondolataimat arról a két alkalomról amikor kezed kezemet fogta.