Kinyitom a táskát, mert ugye, ki kell nyitni. Az emberek, (Én is) szoktak ilyet. Barna bakancs van rajtam, kék farmer és nyúzott barna, bőr félkabát. Bal térdem a nedves füvön, sárban, jobb talpam a táska mellett. Felcsapom a táska tetejét, nem rég látott cimborám suvít ki belőle, fejemre ugorva ül le a bögre a kőre. Elégedett mosollyal a füle alatt teszi keresztbe a kezeit. „Most jól megmutattam“ – van az arcára írva, őszintén nevetek rajta. Van itt sok minden, mi szemszájnak hányingere. Tréfaként dobom Bögrire a láthatatlan fátylat – még Harry (Potter) –től nyertem egy részeges roxfordi pókeresten. Tisztességben megbolondult professzorokat megszégyenítő mozdulatokkal dobálom ki a dolgaimat. Lássuk csak, itt van ________kja, ______, trombózisok zöme, _________ózisa, igen – az ______ sem marad bent. ________, Mama „menetrendszerű“ kifőzdéje gimiben. Elsüppedek könyékig a táskában, kirántom a régi csalódott mosolyt. Engem senki nem látott amikor 30-at dobtam, a „rivális“ giminek, vagy amikor 160 percet játszottam 4 meccs alatt. Nem tudták, hgoy miért a 14-esben játszottam. Itt van nagyanyám egésze, a régi jól bevált (és sokat segítő (!))tanácsok. „Fiam 3 hónap megtakarításod mindig legyen!“. Mellé ugrik a forintba__óságom, önsanyargató pitiánerségem. Magamtól, magamnak Magam irányába. Velem vannak a „törpök“, B-Kristóf és a maga módján Réka. Felcseng a fülemben amit gimiben mondott, „olyan nem lehet, hogy Te feladod, ha a Te erőd elfogyott akkor nagyon nagy baj van“. Nagyapám büszke szavai két bot mellől: „Ha egy sváb ugrik, akkor nehogy már Én, egy ______ ne ugorjon!“ – mondta ezt miközben a Don-ba tartó vonaton cseverészett a végzettel. Mesés volt. Hol volt a vonaton, hol nem. Előkerülnek a (régi) exek,sebek,sexek. Andi-Dóri-Helga Dóri-Ildi-Trixi-Zita a teljesség igénye nélkül. Különbüző kalandok ______ függetlenül, a megnyugtató érzés amikor 800 bi/leszbi sportoló közül „vettem ki“ az egyetlen heteró (magyar) nőt. Hogy testem Vele volt éjjeleken, holott lelkem máshoz szállt. Nevetésembe akad az önértékelésem, jelenlegi elégedetlenségem; kéz a kézben vele különcségem. Valami még így is van bennem ha jelenleg is vonzódnak hozzám, cinikus fa__kalapságom ellenére is.  Szirt szélére ülve majszolom legkedvencebb fehérje szeletem, figyelve a napot, ahogy árnyékával óvja a völgy legelő bárányait. Lámpa gyúlik és füst kél a házakban. Talán a Pireneusokban vagyok, (Szent) Jakab lépteit követve. Paplanként óvja a nyájat az ól ajtó. Törött (olaj)lámpásként gurul lábamnak Andi emléke. Nem veszem már fel, csak nézem, meredten tekintek, figyelem. Mostanra olyan mint Magyarország. Egykor szép és nemes volt mivolta, mostanra törött,zúzott kopott. Idegenek által lopott. Hagyom had maradjon. Csendben ül mellém mivoltom, mint egy télűző Busó. Szkíta vagyok nem Magyar. Tudom azt amit talán kevesek, hogy a kettő egy és mégis kettő. A Magyar Szkíta, de a Szkíta nem feltétlen magyar. Busó barátom emlékeztet – nem egy néphez tartozom hanem egy minőséghez. Varjúként ül le mellém A Róka (Fruzsi) emléke, van jó 8 éve, hogy hallottam Róla. „Furcsa vagy. Már a neved is ellentmondás. ________. ___, a tudó, a kivételezett, akik írástudók voltak és irányították a társadalmat, áthatották a történelmet. __________, a hitetlen“ – volt korai mondata. "Tündér Ilona" fejhajtása, egy tucat előtt. Váratlanságban ért megtisztelés, 24 meredő szempár között. Sok (sportpályán kibírt) ütés emléke kocogtatja vállamat. Tisztességgel biccent, és odébb ül. Emlékeztet a sok (ilyen-olyan) fizikai fájdalomra, futásra,taposásra,hajtásra – alázatra. Kiemelkedni a többiek közül. Velem B is, hogy válunk gyerekből felnőtté. Kamaszból férfivá. Kopott konzervet látok, régi, rozsdás és büdös. Mama gerinc(csigolya?) törése. De nagyon is régen volt. Látom önsanyargatásom, mint rabszolgahajcsár, kimért bajusszal, korbáccsal szigorú tekintettel. Sokszor jut eszembe róla, hogy testet és hozzá fűződő érzéseket feledve tudtam szárnyaló lélek lenni. Elvonulni a világomba. Magamba zárni a mindenséget, kitárni az Univerzumot. Felölel az üresség. Úgy és azt érzem, hogy ezer meg egy emlék és száz meg egy van még a táskában. Nem akarok senkit magamhoz közel engedni. Nőként. Nem akarom Stelát közel engedni magamhoz, mert fontos, hogy aki mellettem van –körülményekhez mérten- kiemelkedően szép legyen; Ő sem panaszkodhat. Imponál és jól esik amit csinál, ahogy hozzám tud érni. Talán még jól esne, de valahogy nem akarom Őt hagyni. Jól esnek a KJLMP-val folytatott beszélgetések, az átlengő csorgó erotika és flört ami bennük van. Ez is megérne egy misét. Már kiüresedtem, már elgyengültem. Van még nagyon sok minden, de nincs akartom tovább pakolni. Sokadszor fut át rajtam a kérdés, hogy „a nagy átlaghoz képest tényleg ennyire szét vagyok ba__va?“ – szinte be sem fejezem, mert tudom, hogy lényegtelen. Senkit nem érdekel. Már senki nem kérdezi meg, már nem úgy kérdezik, hogy hagyjam futni a gondolatokat, simítására ernyedjen el lelkem minden izma. Már nem. Most nem.

Dráma. Kevés humorral.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.