Az utóbbi évek talán legrázósabb időszakát élem meg. Újból. Ez egy mindig ismétlődő hullám, hol fel, hol le. Nem érzem, hogy minőségi előrelépés lett volna a munkámban amikor 50 óra körül dolgoztam és amikor 39-et. Aggaszt a dolog, mert motiválatlan vagyok, fáradt és kicsit nem törődöm/le**arom. Pedig a tét effektíve egy mánágeri pozíció, ahogy ma reggel beszéltünk is róla. A cég célja nem (csak) az, hogy megtartson megfelelő utánpótlásnak, hanem, hogy mielőbb tudják egyedül is klienseket vállalni, mánágerkedni. Lefordítva ez annyit jelent, hogy biztosan, pontosan dolgozni és ezáltal profitot termelni, mert ugye, ez üzlet, nem jótékonykodás. Mindennek ellenére... nem tudok jól lenni ezekben a napokban, 2 hete kínaim sem volt, hiába van meg hozzá minden lehetőségem (könyv, tanár stb.). Egyszerűen nem, mert fejben vagyok elfáradva nem testben. Tudom, hogy P, N vagy J (kollégák) jót akar Nekem, és mindent megtesz, hogy ennél a cégnél jussak előrébb, valahogy nem megy. Még. Most. Ma. Szükségem van valamire ami belülről belöki a motort, egy gyújtószikrára, egy valamire ami mozgásba hoz. Lélekben, fejben és szellemben, hogy tovább lépjek ebből az ördögi körből. Van egy jó és támogató munkahelyem, de mivel nem tudok napi, apró sikereket elérni így kedvtelen vagyok (demotivált) és szinte fáj, hogy benn legyek. Nagyon jól tudom, hogy már most kéne újból Annával dolgozzak, de még kicsit elnapolom, elhalasztom és makacskodom, hogy megoldom máshogy. Azt hiszem.

**Update: amint befejztem az utolsó mondatot írtam Annának, hogy el tud e vállalni**

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.