Az intellektus csillogó márványtornyába zártam magam. Csodával határos módon csorog a szikrázó napfény a sarkain. Villodzik valami a külvilágból. Egy ölelés, egy felrémlő ölelés - lágyan horgolt lassú kötés. Egy fürtnyi mosoly, jelbeszédbe bújtatott árnyjáték. Önmagunkról tudni? Mit? Lélek halálában a test lüktető nedve mit sem ér. Napfénnyel működő motor tökéletes csoda. Lélek nélkül csak roncsolodó koporsó. Isten becstelen, de tökéletes teremtése. Amikor a test már csak test. Semmi több. Por. S idő múltán hamú. Esendő porhalmaz.

2013/11/25

"Veled álmodtam az éjszaka. Nagyon rossz volt. Valami templom szerűségben voltunk és bementünk egy sötét szentély szerűségbe, ahol mintha kínzóeszközök lettek volna. Nagyon féltem valamiért. Érdekes volt az is, hogy nem láttalak effektíve téged, de tudtam, hogy Te vagy az. Megkértelek, hogy menjünk és egy nagyon világos szinte vakítóan fehér templomba léptünk be, utána ébredtem fel."

Tested nevem viseli, Testem neved hirdeti.

            A székre teritvén a reggeli újságot, urassan leülvén hátradőlök, lábam a korlát mintázatában támasztom. Dideregve figyelem a hegycsúcsokat, az épületeket, a kaminból felszálló füstöt mi körbevesz. Aranyló búzamezőként sárgulnak a levelek a zöld gyepen. Elmerengek. Képzeletben már pipázom, szinte érzem a vaníliás dohányt a számban, a kusza cseresznyét. Fel fel kuncogva majszolom a napi étkem apró adagját. Mint a megsárguló levelek, olyanok az érzések lelkemben. Néhányuk megbarnul és elhal, míg mások sárgán újraélednek, s zengve, énekelve köszöntik a tavaszt. Érzések. Ér. Zés. Furcsa, még mindig leírni is. Ér.Zés – hasonlón tagolom mint az őszült, hisz Ő szül vagy Őszül?

Esetlenül rakosgatom elmémben az érzést remélvén, hogy meglelem az értelmet, az értelem mögött. Meghökkenek. Ó! Te ostoba! Értelem nem lehet érzelem, mi lelkemnek élelem! Él! Él e lent?

Szemedben látom csillanó lelkünk könnyező táncát. Lassan pislog a gyertya a falon, irigységtől megsárgult árnyékunk követi lépteink. Lelkemmel markolom az érzést, szívembe zárom mi kicsorog, testünk a homokóra. Heggel csúfított tested múltunk koporsója.

A tánc az emebrek közötti nonverbális kommunikáció eszközének is tekinthető.

Szinte észre sem vettem. Csendben, lassan, elbújva csírázott ki Szodoma mocsokában. Lágy még. Könnyed, pici és törékeny. Már látod, ott! Nézd, igen ott! Lassan csordul ki sárga könnye. Lágyan táncol a szélben, könnyedén. Feje már fehér, még zárt, alig látni a szemeit. Lejjeb tekintek, Kerecsen száll fell száráról, amott Turul költi tojásait. Csodás – szólt Krisztus és elnyúlt egy kád forró vízben. Alábukott, majd hanyagul két lábát, két kezét a kád peremére tett. Nagyott szippantott a vaskos Churchillből – keze szájától lágyan esett a kád mellé. Megkönnyebülten fújta ki a füstöt. Hol a száján, hol az oldalán.

- Hé Buddha! Sokat piálsz! Akkor a májad, hogy már Én is azt hiszem, hogy dagadt vagy! – Buddha nem válaszolt, csak jobbra balra dülöngélve ült a fa alatt, megvilágosodott mosollyal az arcán.

- Neki már mindegy! – veregette meg Máni vicces barátsággal a bal vállát.

Csendben figyelték a sóbálványok között hetykén táncoló rózsát. Keserű a komor éj. Nem csak komor, keserű is.

- Még a csillagok sem bújtak elő. – jegyezte meg Konfúciusz halkan.

- Sssh...! – tánca gondolkodásra késztet! Vajon forog-e a Föld? Igaz-e amit mondanak rólunk? Meggyőződtek-e róla? Jó-e amit mondanak rólunk? – lamentált el Szókratész.

Karinthy Frigyes - Nem mondhatom el senkinek

Nem mondhatom el senkinek,

elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülöm,
mindnyájotoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy megy egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a félúton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott rá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak,
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanúskodom a napról, hogy ragyog.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem, s dadog a szám.

Elmondanám, az út hova vezet,
Segítsetek hát, nyújtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb a mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérelek,
Engedjetek fel a lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit elmondok mindenkinek.

"Amennyire vágyom, vágytam az érintést a lágyságot, annyira nem érintett meg ettől a kettő említett személytől. Kezed lelkemet simítja. Ők az arcomat simították. Csak az arcomat."

"Isten látja tettemet, ott voltam, akartam ott lenni ÉREZNI! Bármit, csak éreznI!"

"Az ember saját magának szabja meg a határait. Azt gondolom, mindenki odáig jut, ameddig igazán akar. Az apámnak volt egy filozófiája, amely három pilléren állt: tudni, képesnek lenni, akarni. A tudás a technikára vonatkozik. A képesség a fizikai adottságokra: ha kövér vagy, nem tudsz jól teljesíteni. De a legfontosabb az akarat. Ha nem akarod igazán, akkor lehetsz olyan izomkolosszus, mint Ibrahimovic, vagy olyan technikás, mint Messi, nem viszed semmire."

Carlos Kubala (Kubala László fia)

Néha azt érzem, hogy a srác átmegy megvadult hittérítőbe, de ettől függetlenül van mondanivalója. A Bibliát még mindig egy összelopott ollózott szövegyűjteménynek tartom (bővebben itt). Mindezek ellenére

Jon Jorgensen &  TheAnimeSeries