Rózsa
2013.12.05. 18:23
Szinte észre sem vettem. Csendben, lassan, elbújva csírázott ki Szodoma mocsokában. Lágy még. Könnyed, pici és törékeny. Már látod, ott! Nézd, igen ott! Lassan csordul ki sárga könnye. Lágyan táncol a szélben, könnyedén. Feje már fehér, még zárt, alig látni a szemeit. Lejjeb tekintek, Kerecsen száll fell száráról, amott Turul költi tojásait. Csodás – szólt Krisztus és elnyúlt egy kád forró vízben. Alábukott, majd hanyagul két lábát, két kezét a kád peremére tett. Nagyott szippantott a vaskos Churchillből – keze szájától lágyan esett a kád mellé. Megkönnyebülten fújta ki a füstöt. Hol a száján, hol az oldalán.
- Hé Buddha! Sokat piálsz! Akkor a májad, hogy már Én is azt hiszem, hogy dagadt vagy! – Buddha nem válaszolt, csak jobbra balra dülöngélve ült a fa alatt, megvilágosodott mosollyal az arcán.
- Neki már mindegy! – veregette meg Máni vicces barátsággal a bal vállát.
Csendben figyelték a sóbálványok között hetykén táncoló rózsát. Keserű a komor éj. Nem csak komor, keserű is.
- Még a csillagok sem bújtak elő. – jegyezte meg Konfúciusz halkan.
- Sssh...! – tánca gondolkodásra késztet! Vajon forog-e a Föld? Igaz-e amit mondanak rólunk? Meggyőződtek-e róla? Jó-e amit mondanak rólunk? – lamentált el Szókratész.
Szerző: Mr.Escobar
Szólj hozzá!
Címkék: absztrakt krisztus akarat rózsa buddha csillagok elvont szodoma szókratész konfuciusz jétus máni sárga könny
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.