Írni szeretnék. Napok óta érnek bennem a témák, napok óta nincs időm Magamra, hogy leüljek és összeszedjem a mondanivalómat. Logic - Nasty c. számára ringatom magam, most találtam egy Paul George video alatt.

Az elmúlt héten jutott eszembe az, hogy mi mennyire máshogy égetjük a gyertyát mint eleink. Apáinknak ilyen volt, hogy ha éjjel táncoltak másnap 1 kávéval többet ittak és úgy dolgoztak 8-10-12-24 órát, ki mennyit. Sokunk egy reggel magába tölt 2 kávét. Én is. Szeretem az ízét, jól is esik már hozzátartozik a reggelemhez. Mindnyájan máshogy tesszük. Néha azt érzem, hogy az elvetemült edzés is ennek számít az életemben vagy a "spártai" diéta. Az utóbbi napokban tényleg nagyon csak "műkaját (étrend kieg)" ettem. Az Én gyertyaégetésem az, hogy és ahogy hajtom magam. Reggel, hajnalban edzés, napközben meló, pörgés, este nyelvóra, pszichológus, olvasás és/vagy tanulás. Szeretem ezt az életet és szeretek magas lángon égni. Úgy és arra járok amerre mások nem.

"Ismered Őt. Arra jár amerre a szél kószál"

Mondták egy mesében. Azt hiszem ismerem a határaimat, ezért merek úgy élni ahogy, merek hallgatni az intuitív hangra bennem így a szírt legszéléig járok. Mindig. Örömöt éreztem a Pilisben amikor tapasztaltam, hogy nem Én vagyok az egyetlen aki járatlan utakra vágyik. Szeretek mászni, meredeken fel vagy le - mit sem számít. Nem gondolkozom olyankor, kikapcsolok és hagyom, hogy ösztönösen menjek. Egyikvégtag utána a  másik, áramolva, figyelve, hogy a lendületessége ne törjön meg. Szeretem, szeretem és van annyi fizikumom, hogy az itteni helyeken "eljátszadozzak". A következő időkben szereném intenzívebben bele vetni magam az olasz tanulásba, magamba. Magamért. Most, jelenleg, fáradtan, picit elcsüggedve hiszek az álmomban, amit bent látok, de sajnos magamat látom és egy gyönyörű magyarvizslát. Cilitől hazafelé ébredtem rá, hogy itteni, itthoni lánnyal nem tudok és nincs értelme kezdeni. Most így érzem. Ahhoz nincs kedvem, hogy még1x szétszakadjak, ingázzak két ország és két világ között. Akkor lenne értelme, hogy ha (a fizikai paramétereken túl) 20-ra Ő is akarna lapot hívni és megtelepedni Lugano vonzásában. Őszinte legyek? Nem hiszek ebben. Nem hiszek abban amit Orsi látott, hogy jön egy szőke lány és blabla. Túl sokat hittem már másoknak, akik az Én (akkor még Mi) boldogságomról (boldogságunkról) beszéltek. Tünde, Panni, Petra, áldott Tündér Ilona, Mucika. Nem tudok már ezekben hinni olyan erővel mint korábban. 

Szent Rita - Egy meghallgatott imádság

Erőt kértem az Úrtól,
s Ő nehézségeket adott,
melyeken megedződtem.

Bölcsességért imádkoztam,
és problémákat adott,
melyeket megtanultam megoldani.

Előmenetelt óhajtottam,
gondolkodó agyat adott,
és testi erőt kaptam, hogy dolgozzam.

Kértem bátorságot,
és Isten veszélyeket adott,
melyeket legyőztem.

Áhítottam, hogy szeretni tudjak,
és kaptam az Úrtól bajbajutott embereket,
akiken segítsek.

Kegyes jóindulata helyett
alkalmat kaptam a jóra.

Semmit sem kaptam, amit kértem -
és mindent megkaptam,
amire szükségem volt! 

Péntek reggel volt. Ragyogva és meggyötörten ültem ott, magányosan a padban. Szerettem volna előrébb menni észben, de lélekben nem éreztem, hogy a helyünkön kéne ülnöm. A mise már véget ért, az Atya szorgosan tett,vett az oltári előtt. Sebtiben összecsapta a misét. 35 perc - és ebben már benne volt a prédikáció. Most az ugrott be, hogy arról beszélt az Evangelion amikor Krisztus kiűzi a templomból a kufárokat. Nem emlékszem már pontosan, talán nem is fontos. Ültem és próbáltam elhitetni magammal, hogy Értetek ajánlom fel a misét, miközben pontosan tudtam, hogy Érte, csakis Érte teszem. Magam előtt néztem az imákat, kitettem mellé a naplót, a tollat. Az utolsó bejegyzésem a misén, prédikáció alatt történt. Bejegyeztem a dátumot:                                                                         2013-05-31.

Ürességtől megrészegülve lebegtem a világok között. Ott még nem voltam, innen már kiléptem. Mennyire igaz ez a mostani helyzetemre is! Lágyan megfogtam a naplót, kezembe vettem, megsimítottam a hideg, fekete bőrt. Megszagoltam. Megszokott mozdulattal hajtottam félre a gumiját és felnyitottam a fedlapot. Fél másodpercre felnevettem. "In case of lost please return to: _____________".  Középen lángoltak az arannyal írt betűk a lap közepén. Újból elolvastam, századszor talán már ezredszer is. Félig megint felnevettem és nyugtáztam magamban: hazugság. Lap aljára írva: "Tartalma: Én, _________ . Olvasás csak saját felelősségre. A leírtakért felelősséget nem vállalhatok!". Elmosolyodtam és becsuktam. Még perceken keresztül imádkoztam Atyámhoz és Istenemhez. Ekkor már tudtam, hogy Brahmához is szólok, épp úgy mint Krisztushoz. Megvolt az elhatározás, (közel) 4 év után tintát öltött, de ez már a másnap reggel története. Kisvártatva megéreztem a lelkem hívó szavát, hogy elég volt. Engedelmeskedve mint jó kutya a pásztorának, zenét indítottam, kifelé menet még térdet hajtottam, rámosolyogtam Árpádházi Szent Erzsébetre és visszatértem. A betonvirágok közé. Testben. Lelkem még zenétől függetlenül kószált. Üres voltam és teli, élveztem - így, csendesen értem vissza a lakásba.

Másnap reggel Emese sms-e, letaglózó felismerést hozott bennem. Tudtam a dolgot valahol, méllyen bent,de aznap reggel majdnem földhöz vert - pedig két lábbal álltam a konyhában. Röviden summázva:

Harcosként nem járhatom a papnők útját, bármennyire is szeretem őket.

Ébredés után "El sem tudjátok képzelni fizikai síkon, hogy milyen szerencsések vagytok Ti, akik MAG lelkek lehettek" mondattal a fejemben ébredtem. Nem kerekítek nagy feneket ennek a dolognak, de tény és való, hogy furcsa "véletlen" volt, hogy másnap egy Nimród túrába eső vonalat jártunk végig. Ráró és Szentlélek hegyeken, pontokon áthaladva. Sokakkal sikerült örömtelien és feloldódva beszélgetnem, akartam és tudtam nyílni. A Pilis megváltoztat. Elragadja a lelked, tovaröpíti és nem ereszti, csak amikor kilépsz. Fenthagytam. Fenthagytam egy darabját a keresztnél, Nimródhoz fohászkodva, ott hagytam Szent Erzsébetnél és az Irányi utcában.

Élményekkel teli napok vannak mögöttem. Egyre többet gondolok Ó-ra. Hogy milyen ritkán beszélünk, ritkán ír, de akkor velőtrázót. Minden benne van a levélváltásunkban:

2013. május 28. 22:16 _____írta, < @gmail.com>:

Ave!

Csatolva, minden benne van. Nem állítom, hogy a legjobbak, legjobb minőségben, de a lényeg átmegy.

Várom válaszod :)

Hiányzol spanom.

From: " @gmail.com" <@gmail.com>
To:
Sent: Thursday, May 30, 2013 3:26 PM
Subject: Re: képek

Tény, hogy kiegyensúlyozottabnak nézel ki, ezt kár is lenne tagadni.

De ez a dolog (egyelőre) véget ért, ideje más horizont felé nézni. Szeretnék egy kicsit energikusabb hozzáállást látni.

Szépen lelépsz abból a temetőből, amit mi vmiért otthonnak nevezünk és végre rálépsz arra az útra, amit mindig is Neked szántak.

Ne búslakodj, ez nem a vég. A java csak most jön és én veled akarok tartani.

Fel a fejjel!

Pacsi :)

Tudod, napok óta gondolkodozom azon, hogy mit írhatnék vissza. Mi az ami Én vagyok. Először az jutott eszembe, annyira megéríntett amit írtál mintha a múltamból bármelyik leányzó azt mondta volna: "Szeretlek kicsim, szerelmes vagyok beléd. Mindent meg fogok tenni, hogy a feleséged lehessek, hogy "___né" legyek egyszer" - vagy valami ilyesmi. Aztán rájöttem, hogy ez is jól esett volna, de Téged messze nem teszlek egy lapra "érzelmileg sérült lelki temetőkkel" (2 Arc után szabadon) - khmm! Exekkel. Napok múltával kinyomtattam az email váltásunkat és kiragasztottam a könyhában. Ebben azt hiszem minden benne van. Jössz Velem. Svájcba is.

"Ne járj mögöttem, nem vezethetlek.

Ne járj elöttem, nem követhetlek.
Járj mellettem, hogy egyek lehessünk.
(Jút indián mondás)"

Pacsi bazmeg, de mekkora high5!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.