- Töröld le. Oda fog fagyni a takony az orrodhoz, a könny az arcodra. Szerencséd, hogy enyhe napunk van. 30 éve még tavasszal volt ilyen idő. Kevesen tudják, hogy a jég és a hideg ugyan úgy égési sérüléseket okoznak. Töröld le. - Még mindig semmi reakció. Folytatólagos zokogás. - Jól van. Akkor ne. 30 perce amikor beültem a szemben lévő kávézóba - kezdett bele - ugyan itt ültél, ugyan ilyen szar állapotban és ugyan így zokogtál. Téged mivel tett tönkre? A tied miért kurva,ribanc,anyaszomorító, utcasarki? Férfi így csak nő miatt tud összetörni.

- Egyik sem.

- Had tippeljek. Megcsalt, kisemmizet és lelépett a harmadikkal. - a sírás alábbhagyott.

- Ő nem olyan.

- Ó! Pedig de. Ha nem olyan lenne akkor most nem egy ismeretlen 51 éves őszhajú férfi próbálna lelket önteni beléd, hanem ezzel a csodásnak hazudott személlyel lennél. Bocsánat volt - ezt különösen kihangsúllyozta - partnerral lennél.

- Adja. - Monty mogorván elvette a zsebkendőt, rendbeszedte magát, belemarkolt a hóba, megmosta az arcát. Megtörölte a sáljával, belefújta az orrát és kidobta a mellette lévő kukába. Így múlik el a világ dicsősége! Kasmíré is.

- Nyikolaj vagyok. - nyújtotta a kezét.

- Brooks, Montgomery.

- Jöjjön Montgomery, jót fog tenni egy beszélgetés.

- Hová megyünk?

- Mondanám, hogy a lakásomba,de nem az enyém és nem is lakom rendszeresen. Remélem szeret sétálni. Utálom a metrót, ha nem vagyok rákényszerítve akkor nem használom. A taxisok arcátlanul drágák, bevándorlók. Egyedül kocsiba ülni meg pazarlás. Így is elég kevés a levegő. Szégyenletes, hogy már arra is kvótákat szabnak ki és kereskednek vele. Kurvák lettünk mindnyájan! - harsant a felkiálltás. Montyn kívül nem rökönyödött meg senki. Szentpétervár, Oroszország egyik legjelentősebb városa Moszkva után, erőszakoltak meg nőt embereket nappal az utca közepén. 20 perc sietős séta után, a szabályokat betartva egy ódon épület liftje nyikorgott az ég felé.

- Mi hozta Szentpétervárra Montgomery?

- A muszály.

- Akarom tudni, hogy mi ez?

- Üzlet.

- Bizonyára fontos lehet. Úriember ilyenről nem kérdez, ugyebár - tette hozzá kínos hangsúllyal Nyikolaj-. Remélem a könnyei nem kapcsolódnak hozzá, nem ér annyit a pénz! - zöttyenéssel tudatta a mozgó acélketrec, hogy megérkeztek.

- Tetszik a rács, olyan szép. Egyszerű

- Igen - nyújtotta el Nyikolaj - amikor ezek építették még létezett az igényesség fogalma. No meg az erkölcsé ugye. Maradjon kint! - utasította és eltűnt 413 ajtó mögött. - Köszönöm a türelmét, jöhet. - Monty levette a koszos, sáros, kocsik által összecsapott bézsszínű kabátját, felakasztotta. Sáros cipőjét szégyellve vette le. Napok óta nem fürdött, hajléktalanná sírta magát, noha volt szállása. Is. Az élet némely helyzetében ez mit sem számít.

- Pfaj! Maga rég nem látott vizet! - fakadt ki újdonsült megmentője. Fogja, tessék. Fürödjön le, mindent megtalál a fürdőben. Ott van szemben. Legyen nagyfiú és ne fogyasszon sok vizet. Nem kiskacsa. - Nyikolaj nem kért. Utasított. Nem ehhez volt szokva, pironkodva kért korábban,de felesége és segítője hatására elfogadta az évek után, hogy határozottnak kell lennie. Szeme így is ragyogott, de nem volt önmaga. Szigorral ált a máskor kedves bajusza az egyenes és fakó szája fölött. Bajusza szépen gondozott, orrával, hajával együtt.

- Sietni fogok. - Monty kevesebbet beszélt mint korábban. Néma volt. Parissal elveszett a lelke. Ő nem egy piciny részt vitt el belőle. Annyit hagyott belőle. Undorodott magától ahogy a tükörbe nézett. Ápolatlan volt, tohonya. Minden ami sose volt. Sárga fogak. Hideg marcangolta száj, hullámpalát lehetett volna ajkaira tenni. Nézte magát. Lenyűgözte a fürdő egyszersűége. Gyönyörködött és undorodott egyszerre. Lila, kék, zöld, sárga csempék váltották egymást a falon. Színesen mint a gyermekkacaj. Spotlámpák körbe a tükör fölött és oldalt, beágyazva a szekrénybe. Amerikai tükör, mögött hajvágó, borotva hab és egy régi,de csillogó penge. A hidegtől bénulva, esetlenül szállt alá a borotvahab. Némán csattant szét a szürke padlón. - Mintha magamat látnám - dünnyögte. Ledobott egy darab papírt, feltörölte a lábával miközben a berregő géppel szabadította ki a bőrét a szőr alól.

- Haladjon! - szolt rá Nyikolaj két határozott kopogás között.

- Faszkalap. - Monty testét átjárta a borsmenta, orrát felfrissítette a citrusos illat. Gyorsan átdörzsölte magát a sárga habbal, belenézett a tusba és adott magának 10 másodperc ürességet. Hol vagy most? Hol vagy Montgomery? - kérdezte magától. Itt. Most - mondta határozottan törölközés közben. Beszívott egy nagy levegőt. Zokogni kezdett.

- Ez jó lesz magára. Más nincs. - nyújtotta át a tiszta ruhákat Nyikolaj. Jobb. Már sokkal jobb,de a sírás nem áll jól Neked! Alkoholt? Lássuk mi van itt... - csapta fel a minibar ajtaját Nyikolaj. - Xo, Wilsond and Morgan, fekete Jack, Stolichnaya,Zyr, Hangar - soroljam még?

- Köszönöm nem iszom.

- Akkor deci. Kezdjük a hangárban. Maga úgy is repülni fog éjszaka. - Nyikolaj átnyújtott egy vízespoharat.

- Nem iszom - sztoikus arccal öntötte a csapba a vodkát. Megmondtam - tette hozzá hatásszünet után. Nyikolaj felhajtotta a nedűt, megeresztett egy fintort majd egy váratlan mozdulattal úgy arcon verte Montyt, hogy a bőrén csattant szét a pohár, Ő pedig átesett az előszobába. Lassan tápászkodott fel. Elszokott a verekedéstől. A veréstől még inkább.

- Akkor fussunk Neki mégegyszer. Tehát mit iszik?

- Gyümölcslevet, köszönöm. - nyomatékosításként Nyikolaj kétszer gyomron rúgta. A pulton hagyott egy másik poharat, egy másik adat vodkával.

- Maguk ámerikaiak... Remélem szereti a tésztát. Hús van hozzá, borsos szósszal. Minden más elfogyott. Aranyló gyönyörrel forgott a lámpa fényében a kiöntött ital. Evőeszközök korcsolyája közepetette vacsoráztak. Fáradtan pislákolt a felszentelt gyertya. Büszkén, kihúzott mellkassal emelkedett az asztal fölé, alátekintve a lila uralmára.

- Ott hagyta abba a történetét Monty, hogy megcsalták, megvezették,átverték. - kezdett bele Nyikolaj két falat között. - Marketing igazgató. Igaz?

- Nem. - Monty szavai halkak voltak, érthetőek, ami fontosabb megfontoltak. Megtanították mikor mire figyeljen. Sok mindenre figyelt,Nyikolaj mivolta csöppnyi részét képezte a figyelemnek.

- Ne legyen ilyen szószátyár Monty. Barátok vagyunk. - elhaló szavakkal, lélekből üvöltött Monty. Csendben. Lángolva, búval telve, mérgező, kénes lángokkal tele - Kér még? - kérdezte Nyikolaj, gondoskodó hanglejtéssel.

- Nem. Köszönöm. - hurrikánként lebegve meredt az ablaknak támaszkodva Monty. Csodálkodott Szentpétervárban. Úgy tett. Örökkének ható pillanatot szétzúzva ölelte meg Nyikolaj. Felhasított az üresség. Köhögve rezzent össze. - Már lelke, máshol, másnak nesztelen. - kezdte. Nyikolaj egy pohár vodka társaságában elnyúlt a fotelban. Lábátt hokedlira tette, lerúgta a cipőjét, felhajtotta ingujját és kinyitotta magát. Lélekben. - Egy szokatlanul ködös őszi reggel volt. Korán keltem, a kikelet könnyeivel hajtottam munkába a reggelt. Egy óriáscég tanácsadója voltam. Gazdasági stratégia és profitmaximalizáció. Emberek kirúgása nélkül. Szokatlan mi? - hangzott el a költői kérdés. Persze tudtuk, a társammal, hogy a cég ugyan úgy adót kerül és panamázik. Offshore bejegyzések. Nevadai cég mögött Ukrán vállalat, dél-afrikai befektetővel, indokínai tanácsadóval. Persze egy helybeli pasas állt az egész mögött, komoly befolyással. Mindnyájan magas részesedést akartunk. Gentlemen's agreement. Mi kaszálunk, és 3%-ot visszaforgatunk az emberekbe vállalaton belül és kívül. Hittünk egy másik,szebb jobb létben. Fikciókkal töltött üres buborékban éltünk. Száguldottnk a szabad gondolkodás sztrádáján. Egészen addig - csuklott el a hangja-, egészen addig...Hófehér ruha volt rajta. Távolról karcolta maga előtt a világot. Hangtalan gesztusokkal igázta le a környezetét. Őszintén, szeretve, magát adva. - kihűlt melegséggel szakította félbe a monológot. Elhalgatott, mint a kisiklott bakelittű. - és mégis kiszámoltan, tervezve, ónéma illattal mérgezett meg Paris látványa. Mandulatej. Mandulatej illata volt. Emlékszem, madárként fütyörésztek a telefonok az emailek és hívások közepette. Lelkem helyébe égett az égig érő, látatlan mandulafa. Aztán ráébredtem, hogy vannak helyzetek amikor az élet a bilincs és bármennyire szeretnéd sem nyúlhatsz a másik felé. Tudod, tökéletesen tudod -  ahogy Én is tudtam -, hogy ott vagy vele. Élénken gyulladozó képkockaseregként peregtek a napok. Minden este vártam. Sorolhatnám az ételeket, italokat - porciókban mért lélekdarabjaim voltak. Töltött olivabogyó a mutatóujjam, fekete oliva a legkisebbik,Rémy Martin a gyűrűs, mozzarella a hüvelyek. Olyan 15 nap telhetett el, 15 végtelen este, érzelmi stresszel, gyomorgörccsel, hogy tudtam: most azonnal is bettopanhat. Bármelyik pillanatban vagy még előtte"

- Nem ilyennek gondoltam. Csodás, ahogy egynehányan krokdilcsipeszként roppantják szét a férfi heré..lelkét - váltott szót Nyikolaj.-  Szerencsém, hogy meleg vagyok. A nők anyagi kárt sem okozhatnak. Hála a jó ügyvédeknek - mormolta hozzá félhalkan.

- Könnyebb melegként Nyik? - fordult meg Monty. Kezeit hátratette és elernyedve támaszkodott az ablaknak.

- Oroszországban?! - robbant ki a székből a poharat földhöz vágva - Ortodox egyház, Sztálin,Lenin! KGB! Amihez képest a CIA,FBI egy játékos kismacska, hiába utódok! Feleségem van és 2 felnőtt gyermekem! - a kiszámíthatatlan mozdulatok között már-már fel sem tűnt, hogy Nyikolaj 4 poharat dobált szét dühből a lakás különböző irányaiba.

- Mikor kötöttek alkut? - böffent ki az érdektelenség Montyból.

- Amikor először rajta kapott. 30 éve. Jegyben jártunk már. Ügyvéd a feleségem és több döntéshozó testületben bír befolyással. Nem voltunk álompár, de remek karrierlehetőségeink voltak. Az eset utáni reggelen elmentünk reggelizni ahogy máskor és átbeszéltük a helyzetet, hogy mi lenne az ami számunkra a legjobb.Ki, mit szeretne. Így mindketten jól jártunk. Ő korlátlanul kiélhette magát a kiváló feleség és sikeres nő álcája mögött. Baszhatott minden matrózzal aki megállt a kikötőben egy éjszakára. Jobb napokon még én is jól jártam. - ült ki az élvezetes mosoly az arcára.

- Köszönöm, nem vagyok kíváncsi a lelki ondóban tocsogó alsónadrágjára. - Monty ezzel érezhetően eltörte a kölcsönös figyelem energiakörét. Kilépett az ablakon, az erkélyen figyelte a várost, mintha bármikor kész lenne alázuhanni. Nyikolaj rágyújtott a lakásban. Gazdagon megtömte polgári pipáját, belengte a lakást a menta illata. Lágyan sejlett át a nikotin fátyolán. Pipázás közben főzni kezdett. Nem volt éhes, nem akart enni, órák múlva egy másik városban lesz. Mást ölelve, szürke krapekként. Boldogan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.