Alig egy tucatnyian ültünk a vendgléőben, St. Gallen belvárosában, Tél Apó előestéjén. Valami elbaszott „randipéntek“ akció lehetett a helyen, olyan ocsmány volt a zene. Csöpögős, olasz-spanyol, amolyan másodvonalas latin zene – nyakon öntve gyertyafényes, félhomályos asztalokkal. Naná, hogy a pincér egy ilyen sarokba ültett minket. Silvia és Aga között jutott szék. Ez a felállás egy édes3asnak tetszetős lenne, de nem állt (feküdt?) fenn a veszélye, hogy valami eszemetlen módon perverz történik az asztalon -  amiért mind3unkat kitiltanak Svájcból. Manu rendeltegy pohár whiskyt Ballentines-t, a felhozatal/pénztárca metszetet szem előtt tartva Én egy Guinness-t rendeltem. A dublini gyáron kívül mondjuk mindenhol szar a Guinnes – mármint a gyárihoz viszonyítva.

-       Te is Guinness-t iszol? – kérdezte Silvia.

-       Igen. Aga is.

-       Jujj dejó! Akkor már 3-an sörözünk! – mondta. Zseniális meglátás Mr. Watson dörmögtem magamban.

-       Manu whiskyt iszik. – fojtatta.

-       Mosogatólé, nem whisky.

-       Em..emm.... Mosogatólé?

-       Igen.

-       Mert?

-       Ballentines nem whisky. Mosogatólé.

-       Rendben Monty. Akkor Neked mi a whisky? Te mit szoktál inni? Tudom, hogy szereted a whiskyt.

-       Laphroag, 12 y.o. Glenfidich , Oban, Glenlivet. Feleltem miközben Yuliát figyeltem.

-       Nem is ismerem őket. – mondta Silvia. Biccentettem.

Kis idővel ezután, elkezdtünk beszélni a drogozásról, marihuana („Mariah“), kokain. Aga volt az egyetlen akinek része volt ilyesfajta, nehezebb dolgokban. Nem, Aga nem prosti. Bankár. Pontosabban bankár lesz belőle rövid időn belül – no meg egy számító kurva. Neki is elmondtam, egy árnyalattal szofisztikáltabb formában, de mint sem rejtve a véleményeből.

-       Mocskos a fantáziád és számító vagy.

-       Most miért?! – emelte meg a hangját és szemöldökét egyszerre.

-       Mert egy idősebb pasit vadászol teljes tudatossággal. Felteszem a pénze miatt.

-       A tapasztalata miatt. Az érettsége miatt. Mondjuk ha pénze van az se hátrány, de Nekem a belső számít. – itt majdnem bokán hánytam magam, de nem szóltam többet. Kurva és kész. (– a félreértések elkerülése végett ez még az étterem előtti órákban történt)

Szó szót követett, mindenki hozzátett valamit saját forrásból, saját tapasztalatból. Én egy (helyi) csoporttársamra hivatkozva adtam hozzá, hogy ha megfelelő helyen és időben van az ember akkor igen érdekes dolgokat láthat a mellékhelységekben, folyosókon.

-       Persze! A –klub neve- tulaja is dealer volt. Az üzemeltetés mellett! – adta hozzá Manu.

-       Kiegészítő üzlet! – nevetett közbe Silvia.

-       Jaja. Mondjuk a suliban (értsd: egyetem) is hernyóznak – szólt közbe Mitch.

-       Nem mondod?! – képedt Silvia.

-       De, több csoporttársam alkalmanként csíkozik. – válaszolt Mich miközben a cigis dobozzal játszott. – Tudod. Bulikban vagy különleges alkalmakkor. Amikor van valami.

-       Nem lep meg. 5-en legalább hernyóznak a csoportban – húzta meg a vállát Aga.

-       Hol ?! – esett le Fede álla, aki frissen csatlakozott a beszélgetéshez.

-       Egyetemen. A csoportban. – mondta Aga.

-       Jó, de mennyiből 5-en? Nem mindegy, hogy 200 ból vagy...

-       20-an lehetünk. Nagyjából, de nem vagyok biztos benne, max 30-an. Eddig csak megosztott óráink voltak. Más képzésekkel. – hűtötte le Aga Fedét. Engem különösebben nem lepett meg amit mondott, tudtam korábban is, mellé még logikus is. Ahol a jómód jelen van, ott az Ördög is könnyen megjelenik.

-       De nem értem. – fojtatta Fede – miért drogoznak? Suliban is? Vagy mi ?

-       Ja vagy vizsgaidőszakban. Én a fű után könnyebben tanulok. Hatékonyabban. A keményebb meg...? – révedt egy költői kérdéssel maga elé Aga. Az a nyomás. Stressz.

-       A Wall Street Farkasát láttátok nem? Csapott közbe Manu. Na az valami ami, visszaadja a valóságot. Sok itteni bankár ismerősöm van.

-       Már a drog sem oké, de a kurvák is? – húzta fel a szemöldökét Fede.

Jelzés értékkel ennél a kérdésnél egyszerre simogattam meg a lengyel (Aga) és a román (Silvia) csaj vállát, karját. Hogy érezzék a törődést.

-       Hogy lehetsz ilyen?! Mindjárt arcon csaplak! - a Fakadt ki Silvia, majd fenyegető jelleggel felemelte a kezét, némi hatásszünet után ökölbe is szorította. Úgy megijedtem, hogy húha. Már majdnem ráemeltem (Silviára) a tekintetem – inkább kortyoltam kettőt.

-       Ennyire harcos csaj vagy? – vetettem oda kérdően.

-       Nem. De akkor is. Hogy lehetsz ilyen? – tömény válaszként megvontam a vállamat. Szinte ezzel egy időben az asztalhoz lépett Yulia és elvitte Fedét, Silviát cigizni, Én meg egy teljesen más témáról kezdtem el érdeklődni Agánál.

Az elmúlt napokban viszonylag sokat gondolkodtam magamon. Ez mindenképp előnye a nagy külső tehernek, stressznek. Sza-ásig vagyunk pakolva beadandókkal (egyéb kötelezettséggel). A különböző pszichés folyamatok, képességek olyanok mint az izom (szerintem már mondtam). Ha nem használod elernyed és teljesen elsatnyad, hogy a végén már használni sem tudod. Már sokat gondolkodtam a be nem következett beszélgetéseken otthon (MO). Szimuláltam. Mint régen. Arra is rájöttem, hogy a svájci kalandom belekerül (jó?) néhány képességem, készségembe. De legalább csajokkal elkezdtem találkozgatni. Bánatomra Aga tegnap nem egyedül jött L.  Ami nagyobb, fontosabb dolog, hogy nem is nagyon akarok beszélni. Magamról. Szerintem ne mis nagyon van mit. Az életem egyszerű és végtelen egyszerűséggel ismétlődő monoton folyamat. Vegetatív funkciók, suli, tanulás háromszögben benne van az életem 95%-a. A maradék 5% meg futás, AIESEC – leginkább. Már írni sem akarok. Most is a fejemben van egy kép, egy érzés, egy ribanc nő, egy hotel szoba, genf, panoráma akusztikus zenei közegbe zárva.

Zavar nagyon, hogy nem tudom, hogy mire számítsak Somainitől (Public Health). Szerintem hibáztam a prezentációmban, kikanyarodtam egy részre amire nem feltétlen kellett volna. A prezentáció kritikáim sem voltak túl mélyen szántóak (mondjuk az is érdekes, hogy a prezentáció kritikát, hogy osztályozza,de mindegy).

            „Trust I seek and I find in you. Every day for us something new.“

Metallica – Nothing else matters

Valahol mélyen bent még hiszek a spiri mókusságban, tudom, hogy létezik, de a jelentősége, számomra nagyon hátra csúszott. Egy erkölcsi, etikai tartást ad, mint sem reményt vagy fals hitet. Segíts magadon és az Isten is megsegít. ínagyon sokszor jár (Metallica idézat) a fejemben, gondolkodva Miss. Karmán. Legalább is akit beígértek. Első tippem Fleur volt, a második Silvia, a harmadik meg Anyád. Kedden Léa felhozta a témát (Silvia), aminek örültem nagyon, jól esett kicsit beszélni róla. (Annak már ge-ire nem örültem, hogy Yeting miatt nem tudtunk sokat beszélni róla!) Arról is, hogy Silvia dolgait, flörtjeit, testbeszédét nem Én értettem félre. Léa mint harmadik személy, totális kívülálló is úgy látta, hogy Silvia nyitott felém. Silvia legutóbb azt mondta, hogy 4 éve kapcsolatban van. Szerintem szimplán hazudott. Igen, hozáteszem, hogy Én sem voltam a legtürelmesebb Vele szemben. Elég gyorsan elhívtam, a korábbi jelzései alapján (amik szintén pozitívak voltak). Érdekesség, hogy azok a lányok akik vonzanak, felkeltik az érdeklődésemet rendre keletiek.

·      (K)Hisgee – Mongol

·      Fleur – Holland

·      Silvia – Román (nem erdélyi!)

·      Zarina – Azerbajdzsáni

·      Aga – Lengyel

Lalinak ebben igaza van, hogy a (genetikai) keletiségemet nem tudom levetkőzni. Más kérdés, hogy ne mis akarom.  Ha szóba kerül rendre belső-ázsiaz, türk vonalaz említem a finn-ugor hazugság helyett.Egyenlőre legalább Léának meg, fel –tudok nyílni. Alkalmanként. Van hozzá egy nagyon erős kötődésem, amit tud is, aminek örülök is. Ez is kötelék, de nem nemiségen alapul. Léa nagyon jól meg van Marcoval, Én örülök Nekik. Nagyon.

Furcsa hatással van Rám Iggy Azalea zenéje, nagyon erős szexuális vágyat hoz ki belőlem. Annyira mondjuk nem lep meg, aktuális popszarinaként elég kevés ruha van rajta, sok vonagláshoz. Viszonylag jól sikerült megőrizni az alakomat is, nem vagyok elhízva. Ennek örülök. Várom a Karácsonyt, várom, hogy haza menjek. Tudok edzeni menni. Is.

Szemüveg, rúzs, smink egy törpe sarkú fekete félkabáttal. Takarva a megszokott hosszú combokat, egy hamis mosoly, romboló, bíztató kacsintás. Egy illúzió egy lélek szóló hazuf simítás. Miért vagy Nekem ilyen kínzóan csinos – bukaresti délibáb. Tehetetelnség. Tehetetlenség amit kiváltasz belőlem. Egy hazug délibáb vagy. Előttem vagy, előttem lebegsz. Rám mosolyogsz, kacsintasz és mikor megölellek? Füstté válsz. Persze Én ott maradok. Sírva, égve, perzselve már, már meg sem lepődve, hogy ott vagyok – csak mégsem.

Némán nézlek, csendben figyellek. Minden egyes pislogással összeroppanok. Megrezzenek, megrepedek és elporlok. Nem a világot utálom, még csak ne mis az embereket. Egyszerűen magamat. Egyszerűen, lassan mardosva, mit az elhaló tűz.

Annának teljes mértékben igaza volt amikor arról beszélt, hogy az emberi psziché olyan mint az izomszövet. Ha nem használod (bizonyos részeit) elhal. Elernyed. Nagyon találónak tartom a párhuzamot. A temető melleti padon ülve, egy fél árnyékos szombat este ciccent mellettem egy sör. Meg még egy. Kögöt, torkát köszörülte, pkött egy zöldet és biccentett. „Bounasera“ feleltem. Biccentett. Tovább hörgött, elővette az inhalátort, pukkantott kettő nagyot és elhallgatott. Egy mandarinra zendítve kigomboltam a fejemet és magamba omlottam. Két szivarozó szellem lépett ki a temetőből, hangosabban veszekedtek mint az élők, feléjük köptem és ennyit mondtam: Facciamo calma! Beviamo un café e discuttere i tutti. Minden kedvességem ellenére hátat fordítottak és visszafeküdtek aludni. Micsoda faragatlan alakok! – mondtam magamban. Egy fehérszőrű fekete párduc jött csipke fehérneműben így szólt: 

- Tudna adni egy tököt? Van Nálam egy bicska, kifaragnám és utána töketlenkednék egy kicsit. Persze csak ha nem bánja. Az Istennek sem szeretnék tolakodni.

Elkeserítettem és üres sörös dobozzal kínáltam.

- Hát legyen. Abból még úgy sem faragtam töklámpást

Rávetette magát két arra járó mandarinra majd tüzet kért. 

- Tudja – kezdett bele- nem értem én ezt a helovín-t vagy, hogy írják. 

- Halottak ünneplik a halottakat – vágtam közbe.

- Látom magam is faragatlan. Így közbe vágni! Látom legalább bajszos. Movember van, éljen a férfi egészség! – és meggyújtotta a töklámpást. Ami sörös dobozból volt. Kathlin, piacere. – nyújtotta felém a farkát.

- Hívásom van a jövőből, kérem várjon. – mondtam és a zsebembe nyúltam. Kivettem a pipámat és almás gondolatra gyújtottam. A barack túl erős volt, máshoz nem volt kedvem.

Leszállt a köd és Genfben voltam. Alig, hogy kettőt léptem kvadrokopterek jöttek és bescannelték a retinámat és ereimet. Villogó piros lámpájuk zöldre váltott, egy gépi hang üdvözölt. Antalógiát vettem a kezembe és felszálltam a 6-os buszra. A tóhoz mentem és rímeken ringattam magam. Mire a második háromszöget megtettem nyugodtan mondtam magamnak: Ma is megvolt az edzés. Az iroda felé menet kér szomorúfűz veszekedett hevesen. A 32. emeleten elköszönöt két Margherita pizza. Mire felértem az irodába megjött a tél és befagytak az ablakok.Bevettem 2x1.000mg C-vitamint és csúszdáztam a szívárványon. Párás volt és fagyott, fakó öreg és töredezett. Összecsapott két dob ütőt és megborotválkozott. Éljen a férfi egészség. Movember – jutott eszembe a fehérszőrű fekete párduc. Vágtatva érkezett egy kifestett (sminkelt?) coca, Bonjour-t köszönt és iratokat tett az asztalra. Angolul írták Én franciául értettem, Borral kínáltak ami fülön harapott – belepirultam. Fondoue-t kértem és magamba meregtem. Kiszinezett a váratlan napsütés, még a szivárvány is belekacagott. Félőhalottá váltam, amíg felértem a lifttel. Mongóliában jártam, Konstancában és Hollandiában egy fondue alatt, keserédes csalódottsággal legyintettem Judapestre és Abszurdisztánra. Meghaltam és a zenébe vetettem magam – csak egy szokványos szombat délután. Féloldalas személyiség – aki égni fél, havasan öleli a tél.

"Les gens veulent faire de moi une entité.

Je vais tout plaquer.

Je ne suis qu’un homme : je vais finir par clamser."

Veled álmodtam. Megkérdezték Tőled, hogy hol fogsz aludni? Vállamra hajtottad fejed és gyermeki, játszó pironkodással néztél alulról rám. Meg sem kérdezted, és már feleltem: „Persze, hogy aludhatsz Nálam“. Tudatam a kérdésed, tudtad a válaszom, örültél és tapsoltál, sugároztál és mosolyogtál. Sugároztam és mosolyogtam. Lágyan belém karoltál és tovább sétáltunk. Többre nem emlékszem, csak arra, hogy szerelmeskedtünk. Egész lágyan, mint a selyem simogatása. Egy érzésre emlékszem, egy beteljsült vágyra, nem a mozdulatokra. Rajta kapva egy álomban az álmomban, gondolattal a gondolatban.

Furcsa volt nagyon. Régen nem álmodtam, most egyre többet. Te voltál az első aki elhagyott, rozoga városomba jött, egy szokatlan látogató, egy szokatlan városban. Férfibb a férfinál, bokáig sülyedve a végtelen mély óceánban, csak csendben szemlélve az előttem elmerülő végtelen utat. Így álltam ott. Csendben. Zsebre tett kézzel, magamban dúdolva – miközben a szél megcsapta a félhosszú hajam. Rajta kaptak. Álom a férfiban.

Hangulat