Bágyadtan ténferegtem az árnyékos szobábam, 11 óra van. Francba, 2 órája akartam felkelni. Megiszom a KV-mat,bekapcsolom a telefonon a wifi csatlakozást. Özönlik a bitkolbász, pittyeg, rezeg, bippeg, pattog, kattog a kis gép ahogy darálja az infót. Fejemet jobbra csapva fekszem az ágyban és figyelem a szórt fényt elterülni a gardróbon. Csak egy csendes reggelt akarok, csak

“Shnirele perele gilderne fon

meshiekh ben Dovid zist oybn on

halt a beckher in der rekhter hant

makht a brockhe afn gantsn land.”

Palya Bea - Én Istenem

jár a fejemben. Elkövetem a hibát, hogy kezembe veszem a telefonomat, a híreket el sem olvasva szórom ki, ahogy szinte mindent. Kaptam pár üzenetet, visszahívom az egyiket, napok óta nem reagáltam Neki. Kedvem nem sok van hozzá. Nem mozdulok, elindítom a hívást és 30-50 centire magamtól letámasztom a telefont. Csend van, nem kell kihangosítanom, mégis tisztán hallom. Néha valamit alibiből mondok vagy visszakérdezek, de ettől eltekintve tökéletesen elbeszélget magával. Kérdez a hétvégémről, mesélek, de csak szigorúan össze nem függő mozzanatokat, olyanokat amik között órák teltek el. Mondjuk egy lakásavatós szombat este közel sem biztos, hogy összefüggő. Végig az jár a fejemben, hogy “Én Istenem, hagyja már abba, annyira nincs kedvem hozzá” - magammal és magamban akarok lenni. Palya Bea zenéjében nem szeretem, hogy nem tematikus, sokkal inkább összemosó. Szefárd (zsidó), magyar dallamok és hangszerek keverednek és ki tudja még mi minden egyéb stílus, ráhatás van. Mellékes, szép amit alkot, tovább nem érdekel. A telefonbeszélgetést, sikerül rövidre, alig 25 percesre zárnom. Kikászálódom az ágyamból, felöltözöm, hónom alá csapom a gépemet és a töltőjét, megváltó nyugalommal lépkedek a semmibe vezető lépcsőn lefelé. Óvatosan, kótyagosan, amolyan ébredés utáni állapotban. Persze, elmém nem kímél, már cikáznak a gondolatok a fejemben, a tegnap este finom kérdései, az ásító csatorna part és a hajnali ciripelés futás közben. A mindig jelenlévő Esthajnal csillag és az Orion öv. A remélt semmi közepén (, ahogy mondom!) vasal egy személy, nem tesz boldogabbá. Szeretetteljesen kérdezget, Én úgy válaszolok, tisztelem az odaadó munkájáért, reggelit csinálok magamnak - fél12őkor - átmegyek a másik szobába és töltőre teszem a gépet. Tompa vagyok, pontosabban tompán fájok, csendben fortyogó zaklatottság van bennem amit száz meg egy dolog és ezer meg egy történés okozott. Csalódások és kallódások, vívódások. Amit tegnap biztosnak hittem az mára bizonytalanná vált bennem.  Zavar, az összefonódó kézkoszorú hiánya és minnél több időt töltök magamnál annál inkább egy negatív karakter rajzolódik ki előttem, egy megkérdőjelezhető magánéleti jövőképpel. Hitem és reményem fogyóban és épp ezért keresek a mai napig, keresem a lehetőséget, személyt valami szépre, valami közösre. Mégha könnyezik is a rakpart.

Majka & Pápai Joci - Mikor a test örexik

Valahogy, furán vagyok Én bedrótozva ebbe a létformába vagy testbe. Megdöbbent, hogy még mindig úgy tudom kézbe venni a telefonomat, hogy azt várom, lesem és kívánom **** írjon whatsappon. Milyen pitiáner vagyok! Milyen erős a kettősség. Pitiáner vagyok, mert ha közeledne, nyitna irányomba akkor szeretném megírni Neki Én is, hogy “döglött lovat nem etetünk” és, hogy igazából egy életben, sexben, gondolatokban “érettebb társat, partnert keresek”. Pitiánerség, igen tudom, aláírom. Nekem sem esett jól egyik sem amikor mondta. Pláne, hogy “érettségben” egy év sincs köztünk. Más kérdés, hogy a tapasztalást nem években mérik. Ne mondd el senkinek! Másik oldalról tudom, hogy Ő az aki népi táncolt, énekelt (mind2őt éveken keresztül!), vallásos és gyakorolja azt, érdekli a komolyzene & vers kombináció, nyelveket beszél és figyel magára (öltözködés, megjelenés stb), intelligens és tanult, megjárta az EP-t/Brüsszelt. Úgy szólván egy tisztességes konzervatív nő. Vagy lány. Tapasztalat függő. Látod? Ilyen egyszerű ez. Ennyire nem bonyolult egy megfogó teremtésnek lenni.

Nem tudom, hogy mit hoz a jövőm, hisz  “ki tudja merre, merre visz a végzet / göröngyös úton, sötét éjjelen”. Szingapúr, Dubaj, Írország, Skandinávia - mindegyik játszik. Meg persze amiről nem tudok! 

Azt már elfogadtam, (ha szép, ha nem szép) hogy alapvetően két dolgot mindenképp el fogok érni a következő években. Biztos anyagi hátteret és jelentős tőkém, valamint hatalmam (vagy arra nagyon erős ráhatásom) lesz. Nem kapzsiságból vagy mohóságból. Egyszerűen, mostanra egy (alapvetően) "up or out" társadalom faj lettünk. Ja, mindezt nemzetközi vizeken, MO valahogy nem Nekem való - életforma szintjén. Más kérdés, hogy évente többször fogok visszamenni, nem csak napokra. Ugyan így Erdélybe/Pátriumba, a Délvidékre - ott amúgy is van még dolgom. Ehhez a következő lépés az az, hogy kicsit megeröltetem magam, pontosabban berobbantom magam mintha egy barátnő lenne mellettem. Jelenleg a szakdogámat írom, napi 2-3 óra (kényelmes) ráfordítással írok 1-3 oldalt, 400-1.200 szót. Ha kicsit megtolom akkor pár nap alatt bedarálom a tudományos áttekintés (literature review) második felét. Remélem. Valahogy ezt be kell lobbantani. Amolyan "Crazy in Love" módra .

“Felégetem” a világot és kicsit újra írom. Semmi több, semmi vészes. Bár ehhez (a felgyorsításhoz) kell(ene) egy erősen feltáplált ego/erős indok ami tűzben tart. Isten engem úgy segléjen. Ja, persze a nyelveket, táncot, zenét fogom tanulni.

Az utolsó tantrágyám (10/) 8.5 lett. Meg van az abszolutóriumom. Hurrá mi ?! A büdös nagy lófaszt. Annyi vidámság és öröm érzet volt bennem mint akinek tűsarkúval taposták meg a lábát. Megvontam a vállamat, felvettem a futócuccomat és hulla fáradtan elmentem futni egy 7-est (7 km). Az “összesített” átlagom valahol (10/) 7.5 körül van, a gyakorlat, szakdoga nélkül. Azok még felfelé fogják húzni. Hurrá ismét. Annyi öröm van bennem mint egy sajtreszelőben. Az életem amúgy  is olyan lágy mint egy ráspoly. Fefét nem láttam 2? 3? hete. Beteg a poronyt, meg elviekben kapott egy mailt tegnap, hogy ma estig kell elküldenie a szakdogáját. Ha nem így van az se érdekel. Irina már kifejezte érdeklődését (you are crazy cute^^ - igen, ez idézet volt!). Jól esik, jól esett. Vele még el is tudnék képzelni valamit, más kérdés, hogy Bern-ben él. Jelenleg Ukrajnában van a családdal - illetve azon a helyen amit most még így hívunk. Úgy is kapáltak az országnak, de ez egy másik téma. Nyitottabb lennék Anyára (itt nem saját anyámra gondolok...gyökér…. a csajt hívják így!), de valahogy még is azt érzem, hogy Irina mellett könnyebb lenne lágyságot találni. Amire nagyon szükségem lenne. Talán Én vagyok egy rosszmájú kötsög, de nem várok egyiktől se többet mint egy ku**ától. Ez általánosan igaz a másik nemre. Mielőtt Rám sütétek valami “divatos jelzőt” a médiából, elmondom, hogy nem így terveztem. Szerettem volna megpattintani egy üveg pezsgőt (Moet & Chandon-t vagy Veuve Clicquot) Fefével összebújva nagy boldogságban meg heppinesszben, de ez rohadtul nem fog megtörténni. Nem várom, hogy fogom látni a héten. A lélekboncolgatós, “a boldogság egy döntés” és egyéb lószarok helyett álljon itt ennyi:

“A boldogság útszéli szemét,

szedhet eleget, ki lenyújtja kezét,

az érlelő kínt kell megérdemelni.”

Weöres Sándor - A boldogságról

 Mr. Escobar Facebook

Furcsa. Halmozottan jót tett Nekem ez a gyors, otthon töltött hétvége. Ráébredtem arra, hogy nem vagyok egy mélabús, besavanyadott, kényszerűen (önmagam által kikényszerített módon), már-már neurotiksan  maximalista, balsa, önsanyargató, senki által sem keresett ember. Jó hatással volt a Tinderezés (nem röhög!) Rám, ill. az önbizalmamra. Rájöttem, hogy igenis jó pasi vagyok. Juda Budapesten sikerült egy este alatt több “match”-et, egyezést összeszedni mint idekint az utóbbi hónapokban. Ez tegnap estére megdupálzódott. Hurrá! A magyar lányok csodaszépek! Meg nagyon sokszor, dagadtak, ostobák, rondák és igénytelenek. Műanyagok, műk, mesterkéltek, faragottak. A “skinny fat” kategóriát mindenki tegye ahova szeretné. Ennek a hétvégnek tulajdonítom azt is, hogy nem estem pánikolós félelem “rohamba”, amikor megláttam, hogy 5-ös lett a health policym. Azzal itt még nem engednek át, de egyszer a képzés alatt lehet kérni, kérvényezni, hogy az 5-ös érdemjegyet 6-ként számítsák be és engedjenek tovább. Ez meg is fog történni, mivel a vizsgaidőszak már lezárult és nincs kedvem nyáron újratanulni az egészet. Persze, az átlagomat lehúzza (7,6-7,7) környékére (10-es skálán, ahol 10 a legjobb, 6-os pedig a megfelelt szint). Mindenképp jó hatással volt Rám a hétvége, mert csak annyira érintett meg, hogy csettintettem és ennyit szóltam: api**ába! Valahogy ez a vizsgaidőszak nem járult hozzá ahhoz, hogy építse az önérteklésemet, önbizalmamat. Ez már a második rossz jegyem. Amilyen kiegyensúlyozott voltam az alapképzésen annyira nagy szóródással vannak itt a jegyeim. 6.0-9.0 között mozog szinte minden félévben. Az alapképzésben meg 4.14-4.21 között volt évekig. Igen, zavar, hogy nem lett minden jegyem magas, igen, ebben benne van az is, hogy a személyiségem ezen része (is) féloldalasan fejlett. A szóbeli készségeim sokkal fejlettebbek (példa: TOEFL vizsga, orális/beszélgetős rész 7/9, levélírás 5.5/9). Pár másodpercre elgondolkodtam azon, hogy ez most jó-e, rossz-e. A gyors végkövetkeztetésem az volt, hogy hosszútávon szóban, csoportban fogok dolgozni, amikor pedig egyedül leszek akkor pedig szervezni, tervezni fogok - ami meg megy, van benne rutinom. Talán lelkiismeretem megnyugtatása, önmentegetés, de úgy érzem, hogy a jegyeim nem adják vissza, nem tükrözik a tudásomat. (Cikk a több fajta intelligenciáról).

Tegnap véletlenszerűen belebotlottam egy másik magyar srácba aki itt csinálja a mesterképzését. Maradjunk annyiban, hogy lenyűgözött az amit elmondott, még ha csak dióhéjban is mesélt. 15 évesen került ki Zürichbe egy nemzetközi gimibe, ami elmondása szerint olyan volt mint a katonaság, Svájcban csinált egy BSc képzést, dupla szakkal és most csinál egy Banking & Finance mestert. 5 éve barátnője van, együtt élnek és tervezik a jövőt. Bevallom őszintén, hogy a szó jó értelmében irigy voltam. Mondom a jó értelmében. Ilyen akarok lenni! Ezt éreztem amikor mesélt. Ha nem tudok ilyen lenni a következő generációnak fogom ezt biztosítani. Nagyon szeretnék egy, a fejlődés irányába elkötelezett, tanulni mindig kész, sokoldalú férfivá nőni. Őszintén hiszem, hogy Genfen keresztül vezet az utam, hogy Genf lesz a következő “csomópont” ahol éveket fogok eltölteni. Persze, a holnap sikere már tegnap elkezdődött. Nincs mentségem arra, hogy nem kerültem be a középfokú, intenzív olasz csoportba, hogy 5-ös érdemjegyet kaptam health policy-ból. Jól esik nyugodtnak maradni, nem pánikolni, félni. Elmondani. Leírni.

Mr. Escobar Facebook

Pofán vágott az élet, mint Merkelt az illiberális demokrácia. Pontosabban az olasz B1 felmérő. Jelentkeztem közp szintű olasz intenzív nyelvtanfolyamra (az egyetem szervezi). Itt úgy mérik a dolgot, hogy írsz tesztet az első órán. Ha megütöd a szintet akkor jó, hogy ha nem akkor viszont látásra, kívül tágasabb. Nálam az utóbbi esett meg, ami (természetesen) nagyon zavar. Még előző este megkaptam a mailt, de csak ma reggel olvastam el. Nem sok választott el, hogy 6.43-kor nekiüljek (megint) olaszozni. Már hányingerem van a narancssárga könyvtől. Persze az önértékelésemnek sem tesz jót, hogy nem haladok az olasszal. Meg kell gyónnom, hogy olyan vészesen sokat nem tanultam, ill. azt se tudtam, hogy lesz ilyen teszt. Nekem ez a „defektem“. Nem figyelek a részletekre. Ami az olasz-spanyol-francia nyelvi vonalon hátrány.... Sejtésem szerint nem a tudással volt baj, hanem annak a pontosságával. Ez már nem fog kiderülni, nem mentem be a reggeli órára. Nem volt már kedvem, motivációm, hogy végig üljem. Eltört valamit ez most. Nem nagy dolgot, de eltört. Orsi írta a napokban, hogy (Neki) nézni is rossz, hogy mit csinálok magammal. Másfél éve nincs az életemben, de legyen. Igen, Nekem is vannak fejlett és kevésbé fejlett részeimre, igen, sok szempontból mondható, hogy önpusztító életet élek, sőt még érzések sincsenek bennem. Úgy nagy általánosságban. Nem maradtak. De persze, nem marad más. Visszamegyek és gyakorlok, folytatom ahol lemaradtam, ahol véget ér a tudásfonalam. Abban is biztos vagyok, hogy a befektett munka meg fog térülni. Valamikor. Valahol. Az angol sem indult egyszerűen, nem egyszer sírva mentem haza/volt kidobva óráról. Mindezek ellenére csak összehoztam egy felső fokot+kiegészítőt. A nagy magamba zuhanásom közepette feltettem magamnak a kérdést, hogy mi lesz így a franciával? A saxofonnal? Nem az a kérdés, hogy meg fogom-e tanulni. Hogy, mikor, energia befektetés a kérdés. Reményeim szerint mindkettőt tudom majd magyar ajkú tanártól tanulni – most érzem csak, hogy milyen sokat számít.

Pár napja háborúsat álmodtam. Ritkán álmodom. Háborúsról még sosem álmodtam.

A teljesség minden nemű igénye nélkül:

Az este áldozatai: 3 üveg bor, pár ezer kalória, néhány elhalt és többé már használhatatlan agysejt, konstancai,ploesti és egyéb Bukarest környéki leányzóknak és nőszemélyek nevelésének metodikája fizikális és érzelmi viszonylatban. Némi filozófia az élet rendezett véletlenszerűségeiről. Kapcsolatok, hálózatok, jazz. Keleti szél, Chicago, üzleti dolgok, jelzálog, hitelbuborék. Barátok, tanulságok, család-kötelékek megértése. Gránátalmás tekercs, bőséggel, nem fukarul - hajnali fél egykor, éjfélkor és fél12őkor. Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Temesvár. Megnyugvás, két kezi munka. Katolikusok, reformátusok, unitáriusok, élmények és félmények.

Cigánylányok a bodzásban, Escobar Úrfi, letépetlen bugyik, cigaretta tekerés a (termő)földeken, családi hagyományok, lengőbölcső és cseresznye bomba.

Chet.

Ha már úgy is olyan rohadt szar a napom vége, gondoltam összehányok valami bejegyzést. Vagy mit. Nyugalomra semmi ok! A helyzet fokozódik belföldi, nemzetközi vizeken is!

“A kölyök felnőtt és egy vén ember vált belőle. Így kell tovább élnem”

Kiragadott levél részlet:

Van még egy érdekes dolog az életemben. Pár nappal korábban méláztam ki a konyha ablakon, hogy mere is az arra. Magánéletben, párkapcsolatilag, hogy merre, mit kezdjek magammal, meg ugye, hogy kit is keresek. Hogy Isten (vagy bárki magasabb erő) mégis mit szól ahhoz ami a hálószobában történik és egyéb dologok. Nem fogalmaztam meg szavakban, de az érzés nagyon bennem volt, hogy iránymutatást kérjek "egyel feljebbről", hogy most jobbra vagy balra. Odafent nagyon fülelhettek, mert Tinderen (amolyan társkereső app, GPS pozíció alapján – csendben röhög!) beleakadtam egy csajba az egyetemről, akivel még tavasszal/nyáron volt egy közös vizsgánk/óránk. Rövidre zárva a történetet még aznap este az ágyamban kötött ki. Totál nem az a típus, akikhez korábban közöm volt. Nem a vékony, sportos kategória. Kevésbé csinos, van rajta X kiló plusszban miegyéb. Az egészben igazából számomra az a furcsa (oké ez féligazság), hogy a konyhás jelenttől számított 24 órán belül zajlott le az egész. Inkább vissszaigazolásnak érzem. Úgy sejtem, hogy Vele kell maradjak amig itt vagyok. Tudod, amolyan "égi bartel" - valamit valamiért alapon. Meg ha már iránymutatást kértem nem tudom, hogy fair lenne-e, hogy 2-3 nap "örömködés" és utána hagyom a fa..ba. Úgy érzem, hogy mindenképp kihívás elé állítana, hogy ez a következő lépés. Kihívás, mert mit gondola a külvilág, mit mondanak mások stb. stb. Ja egy valamiben közös néhány korábbi ismerőshöz. Van egy 5 éves gyereke.”

Egész furcsa volt a sex már elsőre is. Érzésektől mentes. Teljesen agyból. Persze volt időm megtanulni, hogy kinek és hogyan kell örömet adni. De az alapján nem lehet sexelni, hogy „eddig a pontig van a legtöbb idegvéződés a hüvelyben (...) ha ilyen irányból éri a hüvelyen belül stimuláció akkor...“ estébé estébé. Sexelni nem tankönyv alapján kell. Nem tankönyv alapján szeretnék. Részéről az örömteli végeredmény természetesen nem maradt el. Én a végén meg pislogtam a félhomályos plafont. Hurrá. A miértet nem tudom ?/!/. Az, hogy nagyon agyból élek az nem kérdés, tudott egy ideje. Nem meglepő módon Krisztánál legutóbb is ezt mutatta a kártya. Tiszta koronacsakra (akkor) és a szíven a könyv, a lexikon.

Tegnap, ma délután is elgondolkodtam azon amit Thomas még Deczemberben mondott. Hogy diploma után el akar menni valamerre egy kicsit. Visszahúzódni magába. „Tudod: ora et labora“ – ahogy Ő fogalmazott. Hazudnék, hogy ha azt mondanám, hogy nem jutott eszembe Nekem is. Elmenni Kambodzsába 6-8 hétre önkéntesnek vagy bejárni Szent Jakab útját vagy a Római zarándoklatot vagy „csak“ az Egymillió Lépést otthon. Ma legalább odáig eljutottam, hogy otthon hagytam a telefonomat. A tanulásomon, annak végeredményén meg is látszódott. Az utóbbi 24 órában 2x paráztam rá ugyan arra a dologra (egészségpolitika).

Ha megkérdeznéd, hogy mi az ami bologgá tesz akkor talán azt mondanám, hogy elolvasni egy jó könyvet. Témától függetlenül. Kerecsenykor (Karácsony) sikerült kevesebb mint 3 nap alatt megenni Coelho – Házasságtörés c. Könyvét. Mintha magamról olvastam volna, csak egy női főszereplővel. Ugyan így lekötött Brezezinski – Stratégiai vízió c. könyve is. Iskolai kötelezettségek miatt félre kellett egyenlőre tennem. Talán azt mondanám, hogy kosarazni, akár egyedül is. Talán. Itt már pereg át az agyamon (1) kondíció hiánya (2) dobótechnika (3) mire kell figyelni (4) készségfejlesztés stb. Minden ami agy, nem pedig élvezet. Éljen a versenysport!

Most írt Fefe –korábban megénekelt nőszemély-. Szinte hányingerem van magamtól, annyira agyból kérdezek. Az is abnormális, hogy különböző színű, méretű és mennyiségű szívecskével dobálózik. A Sai Gayatri közben megnyugtat. 

Amúgy is a "Symptoms of Burnout" (Freudenberger, H. Burnout. P18; Bantum, NY, NY; 1981). Copywright- 1999 Dr. James L. Wilson – teszt szerint meg ASAP/amint lehet változtatni kéne az életemen, életstílusomon. Kikormolódtam.

A végére ugyan az marad. Két féle ember létezik a világon...  Minden más csak rohadt, tetves porhintés. (Boondock Saints c. film)