Szeretek képeslapokat írni. Most fejeztem be ötöt. Van benne valami régimódi. Valami.... odafigyelő? Zavar, hogy a gesztus leértékelődött amióta dalolva adtam el magam Én is a digitális világnak. Számomra volt romantika a régi módi, postai levelezésekben, amikor heteket is várni kellett egy-egy levélre. Azok a levelek nem is 2-3 sorosak voltak! Kosztolányit hallgatok, elvarázsol a nyelv, csodás! Eszembe jut a zürichi éjszakai sétám, a tópart és Genf! Te csodás! „Melyiket méltóztatik szeretni?“ Szeretek egyedül lenni, de nem a lakásban, szobában. A tömegben, egyetemen, menzán, parkban. Még hasogatnak a lábaim, tegnap nagyot futottam. Holnap szerintem megismétlem a mutatványt, este pedig ellátogatok a Szent Szív templomba. Befejeztem egy könyvet, csekély választékom közül még hezitálok a következőn. Fáradt vagyok, leszívott a laptop bámulás és borús idő is van. 

Velem mi van?

Aláírtam a szerződésemet. Nem egyszer 75 CHF fog megállítani egy álom megvalósításával kapcsolatban. Úgy is most beszéltem az önszeretésről. SZERETEM 75 CHF-NYIRE MAGAM! Szeretem magam annyira, hogy megvalósítsam, ne csak megteremtsem. Faszfej voltam és az utóbbi pár órában hezitáltam, mondván: repjegy, vízum, itteni dolgok elrendezése blabla. Kifogások. Már hazafelé jövet körvonalazódott, hogy mit fogok tenni. Az egészet kitaláltam/megteremtettem a fejemben október, november körül. Eltelt pár hónap és itt kopogtat az ajtómon. Házhoz jön. Igen, hiszem és táplálom, hogy ENGEM választanak ki. Erről úgy is fogok még értekezni amikor már túl leszek a következő aláíráson. Minden adott.

„Az embert megigézi az örökkévalóság s ezt kérdezzük magunktól:

Vajon visszhangot vernek tetteink az évszázadok során át? Hallját nevünket idegenek, ha már rég nem leszünk? Tudják majd kik voltunk? Míly bátran harcoltunk s míly lángolón szerettünk?

Igaz történet alapján....“

13. Harcos

"Van, mi arany, bár nem fénylik,
van, ki vándor, s hazaér;
régi erő nem enyészik,
fagyot kibír mély gyökér.
Lángját a tűz visszakapja,
Árnyékból a fény kiszáll;
összeforr a törött szablya,
s koronás lesz a király."

Tolkien

Riddler

ps. Néha azt érzem, hogy le kéne szoknom a nappali whiskyzésről.
Megesik, hogy csak cselekszem, de nem gondolkodom.... Mio sacro Dio!

"Nagyon gyorsan megtanultam, hogy az eredmények áldozatok révén jelennek meg, és hogy minnél többet fektetetek a testmozgásba, ha a testemet nem szeméttel táplálom, akkor annál többet kapok tőle vissza. Végtelen órákat eltölteni az edzőteremben látványos változásokhoz vezetett, és a testem újjá született. Már nyoma sem volt annak, hogy én valaha is beteg voltam, és akkor ott a teremben éreztem először, hogy legyőztem a halált. Nem akkor amikor az orvosok azt mondták hogy sikeres volt a kezelés és meggyúgyultam, nem. Hanem ott a teremben, a súlyok között, fél évvel a kezelések vége után."

Mi a TE kifogásod?

Forrás

Lassan szól a reggeli jazz. A tea kihülőben, a kávé már elfogyott. Az egyik lány még öltözik, a másik még alszik. Köztes állapotok. Lépdelek az élet helyzeteiben, ahogy Tőlem telik. Ilyen a zongora játék is. Lépdelek a billentyűkön, ahogy Tőlem telik. Velem is előfordul, hogy „melléütök“ és két billentyű közé ragadok. Mintha több oldalról fogna ugyan az a satu, ez az érzés. Szerencsésen csak az utolsó este végére bukkant fel. Szombaton a dimbes, dombos  budai hegytetőről figyeltem az ablak másik felén játszó macskákat, ahogy a városkák/városrészek fényei Szent János bogárként  egy helyben lebegve duruzsolnak. Vasárnap este kinyíló mérnök(jelölt) Kisasszonyal élveztem Mucsi Úr színpadi játékát. Vasárnapra megint máshol vagyok – egyedül. Azt hiszem ez hiányzott amíg MO-n voltam. Egyedül lenni (a tömegben), vagy olyannal akivel tudok egyedül lenni. Picit visszavonulni a csonttornyomba, szusszanni eggyet. Kiesni az állandóan görcsben lévő, „ugrásra kész“ állapotból. Örömmel szedtem rendbe a bankos papírjaimat, első féléves jegyzeteimet. Ja, hogy éjfél múlt? Holnap is lesz tegnap! Egy (csipetnyi) gyermeki izgalommal pakoltam össze reggelre az „iskolás táskámat“, Itt, most nagyon mosolygok, mert jól esik a mosolygás is és a gyerekben/Bennem lévő izgága izgatottság.

Ma volt egy számomra fontos momentum. Egy korábbi írásomat (egy A5 oldalnyi) kabátomba rejtettem mielőtt nyakamba vettem volna a várost 2 kedves és sokat kiállt „velem járóval“. Vettem mellé egy tábla fekete teás étcsokoládét, és a Posta felé vittek a lépéseim. Bent Isten/sors elém küldött egy idősebb hölgyet aki 2 telefont töltött fel a Posta Boltban előttem. Várakozás közben belém nyilaltak kérdések, gondolatok, az érme másik oldala, lehetőségek amiket más használhatott volna, önmegkérdőjelezés („Tényleg meg akarom tenni?! Tényleg ezt akarom? Valóban bölcs dolog elküldeni a levelet?“). Szusszantottam egy nagyot és kettétéptem az írást. A mozdulat lendülete a kukába ejtette a papírt. Egyetlen (!) írott példány volt. VOLT. Az életben viszünk táskákat amik nem hozzánk tartoznak. – ezt már kép formájában korábban olvastátok. Nem viszek többet mint amennyit muszály. Igen, ezt is tanulom.

Kis „lányos“ humor a kék-fehér világból!

Àllomàson vagyok. Kérdezem a mellettem àlló palit:
- Bocsànat mikor indul Csabai?
- 10:52
Jókedvem van. Pali arca kicsif feszült.Ràkérdezek:
- A feleségét vàrja?
- Nem vàrom. Jön.

Még az edzős cuccomból sem vakartam ki magam,de már éreztem, hogy jól sikerült a hát-kar edzésem. André fülön fögött és JJ-vel hármasban becsobbantunk a szaunába. Jól esett Pénteken délelőtt egy wellness részlegen pihenni. Számomra ez jelenti az aktív rekreációt. Két számomra fontos ember, 1 edzés, 1 rekreálódás. A délutáni, kora esti órákban sokat járt a fejemben a Tankcsapda egyik száma, a dallam, a refrén. Az EB találkozó (Skypre-ról voltam kapcsolva) alatt is ezt doboltam a lábammal. Imádok csajokkal dolgozni, mert csajok. De rendre nem hatékonyak. Pláne, hogy ha 4-6-an vannak összezárva, mint még most is (amikor ezeket a sorokat írom). A délutánomra feltette a koronát, hogy JJ-vel toltunk egy olyan ebédet amibe majdnem belehaltam. Blooáh! De, mekkora volt! Hazafelé nyugtáztuk, hogy fejlődő szervezet vagyunk még.  Bekanyarodtunk egy útba eső boltba, leakasztottunk némi bort, kávét, tejcsokiba forgatott aszalt szilvát. Várom a holnapi napot, az elmagyarosított Izraelben (Judapest) lesz egy túrám Pótmamihoz. Nem egyedül. Azt az egyet sajnálom picit, hogy (még) korán sötétedik, be kell érnünk az esti panorámával. Oké, szívesen vennék nyakkendőt is, díszzsebkendővel – minden nem jöhet össze.

Szerdai nap során mosolyt csalt az arcomra, hogy (a korábban "megénekelt") Katával mosolyogva futott össze a szemünk a vacogó hidegben egy messzi, messzi városban. Hív a város, duruzsol az Erzsébet körút. Balra el!

Leraktam a jeggyűrűmet a konyhaasztalra, mellé az órámat. Besétáltam a fürdőbe, ahogy elkezdtem a mosógépbe pakolni az ingeimet megerősödött bennem a gondolat: szeretek Andrénál időt tölteni! Mindig feltöltődve, ambíciókkal felvértezve lépek ki a küszöbön. Vidáman, eldobva a tegnap történéseit. André szüleit nem ismerte, 6-7 évesen került árvaházba. Az első éjszaka volt ideje eldönteni az állati gondozásban, hogy akarja-e, hogy éveken keresztül verjék & szopassak vagy szimplán a dolgok élére áll. Ő az utóbbit válaszotta, második éjszaka a többi korabeli gyerekkel verték „elesősre“ az idősebbeket, félálmukban – élére állt a dolgoknak. Ott is. Akkor is.

Hazafelé gondolkodtam a spiritualitás/szellemi élet és a hétköznapjaim témakörön. Úgy érzem és gondolom, hogy a kettő az Én életemben tud együtt járni. Igen, Én is fontosnak tartom, hogy szellemi életet (mise, meditáció, mantrák, kezelések stb.) is éljünk, de egy konferencia felé tartva a repülőn, vonaton is tudok az életemet átszövő spirituális pókhálón gondolkodni. Másnap reggel a naplementéből töltekezve egy „akkor tökéletes“ személlyel, pohár itallal, vödör kávéval szintén. Ha jól csinálom az alelnöki dolgomat akkor pályázni fogok az elnökire. Ha a felső 25%-ban vagyok a sulimban akkor a felső 20%-ba akarok fogok jutni.  A felső 20% megmarad a következő trimeszterre szemeszterre. „Akkor tökéletes“ leányzó. Hmm. Volt lehetőségem többőtökkel találkozni a múltamból a napokban.  (Kettővel meg még csak ezután fogok!) Érdekes volt. Sebeket nem téptetek fel. Könnyen és gyorsan együtt rezdültem Veled/tek. Újból. „Boldog vagyok xxxx-al. Nincs okom panaszra. Veled más volt.“ – (mondta abc) és mosolyogva beleszív a cigarettájába. Más megbánta és bevalotta, hogy (harmadik személy) manipuláció(ja) miatt hagyott ott. „Ne Monty, ne vigyél el még jobban (érzelmileg)“ – mondta (cde) könnyekkel telve. Nők. Ó! Ti kecses gazellák, angyalok nevető könycsepjei! Jól esik leírni azt amiket mondtatok, de már nem a külső tényezőkön múlik az önértékelésem. Igen van ilyen és ilyen, meg amolyan és emez adottságom/képességem. Nekem is vannak szokásaim. Igen, ezek másoknak zavaróak lehetnek. És? Ha a Kedvesemet zavarja akkor (1) változtatok rajta (2) megszokja (3) Arrivederci amore! Nem vagyok egy folyamatosan változó maszlag! Van/lett személyiségem. Igen, rugalmas vagyok – életemből és természetemből adódóan.

Délután egy veder KV mellett JJ-vel 3 mondatba sikerült belefoglalni egy kapcsolat esszenciáját (számunkra).

• „Aha. Tehát Ő az a NŐ aki reggel kimegy az ingedben rántottát csinálni Neked. (Köszi Thory!)
• Egy NŐ-n a FÉRFI ingje olyan, mint váron a zászló.
• Az a NŐ szerelmes beléd aki elélvez szopás közben. (Köszi JJ!)

Hogy nem keresem bennük az értéket? De teszem, csak (1) Nincs bennük (2) sok sok centi méllyen van (3) van benne, de nem tudja/akarja kimutatni.

Most lehet puffogni, de (1) teszek Rá (2) egyenjogúság van, így nem csak piszoár kerül a szoknyás WC-be is, de ugyan úgy lehet markáns véleményt fogalmazni Róluk. Már csak azt nem értem, hogy akkor mi van a családon belüli erőszakkal....?! Hol is az egyenjogúság?