(Ez az írás kb. 7-10 napja készült, egy elég érdekes állapotban!)

Mert mit ér az önkontroll? Nem több-e az a saját vágyaink elfojtásánál? Lehet-e a dolgok "túlintellektualizálása" -ahogy Csernus fogalmaz-? Nem keresem x-et, nem teszem y-t mert a) b) c) d)? Ha eltekintünk a társadalom elenyésző szegmensétől -akik elérték a vágytalanság állapotát- akkor véleményem szerint önelfolytásról van szó. Jelenleg, saját életemből példát mutatva, nem keresem Őt, írtam neki, hogy megvárom amíg Ő keres. Vágyom rá és meggebedek, hogy hallhassam hangját, láthassam mosolyát. Nem hívom telefonon, nem írok e-mailt neki. Inkább elfojtom magamban a dolgot, az el nem küldött e-maileket meg lementem doksinak, egyszer talán odaadom Neki. Azt hiszem, hogy át kell gondolnom, hogy ez Önmagam tönkretétele-e. Ha igen, akkor változtassak rajta, büszkeség nélkül. Ha nem akkor minden maradjon ahogy van. Most, úgy érzem, hogy részemről elfojtás van. Nem tudom, hogy meghallgata-e már a Marával készült hanganyagot, fázik-e a hóesésben, ad-e időt magának és így tovább. Sok minden van amiről szeretnék Vele beszélgetni, még sem teszem. Ezt ráfogom arra, hogy jobban tisztelem mint sem ahogy szeretem. Lófaszt. Najó, mégse. Vagy a fasz se tudja. Amikor azt mondom ismerősöknek, hogy  olyan vagyok mitn a behegedt seb, akkor úgy is érzem magam. Mindannak ellenére, hogy mi történt, min mentünk keresztül, megjárva a poklok összes tornácát a láng most is pislákol bennem is. Biztos vagyok benne, hogy benne is. Elfojtuk? Lehet. Nevezzük önvédelemnek. De a "nyomorékok vagytok" kifejezés is sokszer lett a fejemhez vágva (köszi spanom!). Nem tudom, hogy menekülök-e. Talán igen. Életemben talán először. Hogy mi elől? Önmagam elől. A vele járó fájdalom elől -itt önmagamra gondoltam-. Talán ezért van az, hogy amióta az eszemet tudom folyamatosan zenét hallgatok, hogy tompítsam magam. Nem tudom, hogy szükséges-e keresnem kérdéseket vagy válaszokat. Azt érzem, hogy jól esne 2x1 dl whisky, jó fajta, "krákogós" és azt is tudom, hogy most diéta van. Szárazon kell felülkerekedni a lélek szenvedésein és vágyain. Igen, a lelkem vágyik Rá, nem a testem. Picit úgy érzem, hogy előtte is bezártam magamat -márha képes vagyok rá, hisz össze vagyunk kötve ugye....-. Nem tudom, hogy félek-e találkozni Vele. Úgy érzem nem. Nem attól félek, hogy találkozunk, annak csak örülök. Azt nem tudom elképzelni, hogy ennél jobban kiégessem magam lelkileg. A "legendás" 24-es villamoson utaztam (azt hiszem), amikor megfogalmaztam magamban azt a tényt, hogy szívem és szeretetem eme galaxisban maradt utolsó, makrofoszlányai is elégtek ___ban a(z) __ u. szám/betű alatt. És áltatom magam, továbbra is, hiszen mire ezekhez a sorokhoz értem 3x léptem vissza Face-re hátha "véletlen" írt levelet - zöld utat adva a kommunikációnak. Még '12 utolsó napját szerettem volna Vele tölteni. Megkerestem, hogy lenne-e kedve hozzá, amire ennyit reagált: "még nem vagyok képes rá". Hát én sem. Most azt is megkérdőjelezem saját magamban, hogy az elmúlt napok, hetek írásait valaha oda fogom-e adni Neki. Szinte néma a tollam az utolsó 1 hónapban. Szűk 4 oldalt írtam, nem többet. Néma a tollam, nincs múzsám. Valahol tudom vagy csak hinni akarom, hogy Ő is így érez, hogy néha-néha ránéz a profilomra, hogy mi van velem. Neki ennyi is elég, ismer gesztusokból megmondja, hogy milyen állapotban vagyok. Sokakkal ellentétben, Ő ismer. Hova tovább még meg is ért. Nem tudom mi van Vele. Elviekben szombaton reggel beszéltünk (3 napja) gyakorlatilag lófasz volt az nem beszélgetés. Fáj leírni, de nem tudom, hogy valaha akár Ő, akár más közel fog-e hozzám kerülni. Mara szerint még 1-2 hónap amíg összeszedem magam, illetve a Páromat is meg fogom találni. Node kérem, még egyszer? Amióta szakítottunk asexuális vagyok, lassan kék lesz a bőröm és én is pelenkát fogok hordani. Pár napja az is eszembe jutott, hogy szerzek Palitól 1,5g zöldet -valami jófajtát!- és megajándékozom magam vele. Nem tudom, hogy mi lenne belőle. Zöldezve még nem meditáltam, lehet, hogy életre szóló élmény lenne. Azt tudom, hogy most kimegyek és iszom egy vaníliás fehérje turmixot. Boros pohárból, hogy utána elhányhassam magamat és abban fetrengve verjem ki saját vergődésemre. Najó, ez már-már LifeT!lt-es lett. De akkor is kb. így van.

Előtte még Ocho Macho-t hallgatva áltatom magam, hogy jó nekem.

MB

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.