Köszönöm szépen a határáteklők csapatának, hogy annyian látogattak meg amennyien.

Nem hiszek az egyenlőségben. Nem gondolom, hogy a természet hisz benne. A macska ad egyenlő esélyeket az egérnek? Tessék menjél egérke, majd elfordulok és becsukom a szemem 3 évig amíg te elbújsz. A túlfegyverzett hyperkémkatona sem mondja azt a fakarddal rátamdó gerillának, hogy elfordulok, addig üsd meg a tarkóm.

„Ez volt az 1789-es Nagy Francia Forradalom szlogenje. Az egyenlőségről, testvériségről és szabadságról azótra kiderült, hogy e három együtt –egyelőre – megvalósíthatatlan, de az a gondlat, hogy mindenki születése folytán „ember és polgár“ ma is örzi érvényét.“ - Forrás

Egy dolog embernek és polgárnak lenni születéstől fogva (amivel egyet értek) - attól, hogy  valaki szolgál még egy embert, attól ember, nem pedig egy jószág. DE még ha azt adott esetben egy „úri jószági“ is akkor is érdeke az úrnak, hogy egy adott létszint fölött tartsa. Élete lesz, jogai nem – nem tudom, hogy ki , hogy van Vele, de Én az életre szavazok. A jogokat nem tudom megenni, nem fogom etetni a családom vele. Jogokat kaptunk, neveket meg osztályfőnököt. Azt hiszem így valahogy mondta anno Kőházy „FankaDeli“ Feri. Sokan tudjátok, hogy lett volna lehetőségem a második (mostani) félévemet az USA-ban tölteni egy ösztöndíjprogram részében, és egy Masters in BA (Marketing) diplomát is kapni. No, ez nem jött össze mivel még mindig ott vagyok ahol. Itt sem hisznek az egyenlőségben. Van olyan csoporttársam aki úgy van odaát, hogy nincs (!) megfelelő papírja, hogy ott legyen. Ahogy mondom. Nincs megfelelő nyelvvizsgája, nem is jelentkezett magától a programra, de ott van. De, persze tudom egyenlőek vagyunk.

Nem, nem vagyunk azok. Igen, fontosnak tartom, hogy mindenkinek adott legyen az opció, eshetőség a kitörésre, tovább lépésre a körülményei közül, de ettől még nem vagyunk egyenlőek. A természet/ökoszisztéma részét képezzük akár elfogadjuk, akár nem. Az ember is állat. Ezeknek teljes tudatában és legjobb erkölcsi tudásom szerint választok párt.

Napok óta érik bennem egy poszt Khisgeevel és a sémákkal kapcsolatban. Meglátjuk mikor jön ki.

"Mindig ezrével akadnak olyan naív emberek, akik azt hiszik, hogy a forradalmak spontán mozgalmak, amelyek maguktól kirobbanhatnak. Pedig ez képtelen feltételezés egy olyan korszakban, amely arra törekszik, hogy a tudományosság korszaka legyen"

Forrás

Ismerős ismeretlenként fonódott össze két ziháló mezítelen test a kandalló tüze előtt. Két ismeretlen.  Karamella illat járta át a lakást. Lassú másodpercek között gyorsan elégve illatozott a dohány. Emlékszem, pedig meg sem történt. A jobb lábam felhúztam, néha átkaroltam, néha dohányt dobtam a tűzre. Lágy illat festett kávészínűre a hófehér a lakást, sercegett a repedező rönk a tűznyelvek között.  Hátulról átkaroltál, Te Engem öleltél a takaró Téged. Dubaj. Távoli ország, hőzőngő forráságát csapta agyon a hirtelen jött viharos eső. Egy üvegtorony a sok közül, 21. emelet, tágra nyitott ajtón járt kelt a hűvös szél. Megsimítottál, lágyan megcsókoltad a vállamat. Régen átélt helyzet, Te csitítasz, Én messze járok. Percek teltek el így. Örültem arcodnak, ahogy nyakamat simította, vállamat. Hátradőltem, elfeküdtem, Te mellkasomra. Percekkel később újból felültem.

-       Mit látsz? – kérdezted miközben a tüzet néztem.

-       „Oh misty eye of the forest below, guide my soul when it’s covered with ash and smoke“ – dúdoltam halkan. Arcon simítottál, és megcsókoltál. Csend ült a lakásra.

Olykor, olykor felkavart minket az utácról felrikoltó ricsaj, dudaszó és felbőgő motor. Egy nagyobb csattanás után a szirénák űzték el végleg a mély nyugalmat közölünk. Égetővé vállt az éjszaka. Semmissé vált a hűtő eső hatása, szívként dobogva okádta a meleget a parázs. Felálltam magamra vettem valamennyi ruhát és a konyhába indultam. Hatalmas amerikai konyha, konyhaszigettel, gyertyával teli asztalokkal, a kanapé mögül elnyúló kecses árnyékoddal. Az asztalra koppanó pipa hangjára összerezzentél, álmosan megsimítottad az arcodat.

-       Azt hittem, hogy nem iszol alkoholt, tartod a rendszert. – szóltál lágyan.

-       Ritkán, de az élet felül írja a szabályokat. – Letekertem a Canadian Club  tetejét és töltöttem. Italt? – tartottam kérdően feléd az üveget.

-       Bort.

-       Az nincs. A napokban ajándékoztam el az utolsó üveget is. Körbe tekintve a bárszekrényben egy megbontott üveg vodkát vettem ki. Grey Goose? – kérdeztem és feléd nyújtottam az üveget.

-       Bőven. – válaszoltad egy szikrázó mosollyal. -  Spicy Peachként ha lehet. – mondtad miközben a bárszékre ültél. Lábaid közé vetted, először a jobb, majd a bal lábaddal ölelted át és csendben mosolyogtál. Gyors mozdulatokkal vágtam fel a hozzávalókat, jegekt törtem és talpas poharat varázsoltam.

-       Hölgyem – toltam oda  egy félmosollyal a talpas poharat a szalvétán.

A pohárral játszva léptem ki a teraszra. Rideg közönnyel szemléltem az alattam elterülő, éjszakai, fénytől duzzadó várost. A sárgásbarna nadrágom, rendezetlenül lifegő övem és gyűrött ingem elütött a finom eleganciát sugárzó közegtől. Perceken keresztül merengtem a város fölött. Tudattalanul. Amikor megfodurltam bundaként ölelő, lágy, fehér takaróval magad körül lépdeltél felém. Tenyeremmel megsimítom a borostától sercegő arcom és várom, hogy hozzám érj. Megsimítasz, kezeddel. Száddal. Befelé figyelek. A korlátra támaszkodom két kezemmel és messze járok. Bal könyököd a korláton a pihen, ujjaiddal játszol a pohár aljával és mesélni kezdesz. Eleinte még érdekel is amit mesélsz és figyelemmel kísérem. Kisvártatva egy magamnál hatalamasabb erő a város felé irányítja a tudatomat, A cikázó fények egyszer csak sárgás módon elevenednek meg és összeállnak egy rajba – mint a Szentjánosbogarak! Megrázom a fejemet, a káprázat még mindig tart. Teljesen hatalmába kerít és figyelem. Szinte előttem lebeg. Beszélsz, beszélsz, de már egyáltalán nem hallom. Nem tudom mi az amit látok, közelebb jön és megszólít:

-       Bízol bennem? – kérdezi egy lágyan melengető hang.

-       Nem tudom, ki vagy? – tökéletes biztonság érzése kerít hatalmába. Nem tudom mi az, nem tudom honnan, de teljesen érzem, hogy biztonságos.

-       Bízol bennem ? – kérdezi újból és a biztonság érzése egyre csendesebben ölel magába az égető éjszakában.

-       Igen – habogom remegve.

-       Ugorj. – ahogy érzem az amit mondd úgy teszem. Nem tudom, hogy honnan és hogyan tudom, de biztos vagyok benne, hogy egy embernél magasabb erő készül magával ölelni.

-       ÚÚristen! – sikoltasz.

21 emelet mélység. Tudom, hogy honnan ugrottam le, hogyan dobtam át magam a korláton és azt is, hogy biztonságban vagyok. Nem látom, de érzem, ahogy rám mosolyog. Hatalmas porfelhővel, lágyan éri a két lábam a talajt az épület előtt. Felkacagok, elmosolyodom és feltöltdöm. Belépek az épületbe, a hallba ahol az éjjeli portás tátott szájjal, remegő testtel áll a pult mögött. Jobb kezében a telefon, bal keze esetlenül a teste előtt, szája tátva, lábai remegnek.

-       Roger – biccentek felé mosolyogva, miközben tovább haladok a lift felé. Csenget, ajtó nyílik beszállok és megnyomom a 21-es gombot.